2019.03.08.

Theresa May szerint ha a londoni alsóház a jövő héten sem fogadja el a brit EU-tagság...

A néppárt annak érdekében, hogy továbbra is megőrizhesse vezető erejét, összefogna a...

A Fidesz kizárásának kérdése európai szempontból is kiemelt téma Brüsszelben. Nagy kérdés, hogy a...

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága pénteken bejelentette, hogy öt szakértőből álló missziót küld...

Egy alapos összeállítást készített az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság migrációval...

Rekordalacsonyra süllyedt Norvégiában tavaly a születési ráta, egy nőre átlagosan 1,56 gyermek...

Terrorista kapcsolatokkal gyanúsítja egy amszterdami iszlám középiskola tanárait a holland...

Áram nélkül maradt csütörtök késő délutántól Venezuela nagy része. A szolgáltató hatóságok...

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Irakban bíróság elé állított külföldi tagjaira halálos...

2019.03.07.

Német lapértesülések szerint háborús bűnösök ezrei érkeztek a migránsáradattal Németországba. Ez...

Ököllel nem lehet rendet teremteni – ezt mondta Kelem Hunor a Hír TV Magyarország élőben című...

Oktalanságot követne el a Néppárt, hogyha szabadulni próbálna a Fidesz-KDNP-től, hiszen éppen a...

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini és általa vezetett Liga megígérte a választási...

Újabb ügyben gyanúsította meg a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett...

Nagy az érdekélődés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása iránt, alig egy hét alatt mintegy 50 ezren...

Verena Brunschweiger egy német feminista írónő, akit kifejezetten bosszant, ha arról kérdezik,...

Az eddigi próbaüzemek után március 30-án indul teljes körűen az az engedélyezési rendszer,...

Csődöt mondott az ebolajárvány elleni küzdelem stratégiája a Kongói Demokratikus Köztársaságban -...

Laura Codruta Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét választotta...

Az Európai Unió nem maradhat befele forduló szervezet, külpolitikai reformjának része kell...

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok polgári kezdeményezései erősítik egymást.

Vita kezdődött a német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) arról, hogy lehet-e muszlim vallású...

Egy interjúban beszélt arról Guy Verhofstadt, hogy az ő Európájában a nemzeteknek gyakorlatilag...

Utoljára George W. Bush elnöksége alatt volt ennyi bevándorló.

Azt már megszoktuk, hogy a "mi baloldalunk" mennyire szerencsétlen, de most az SPÖ is nagyot...

Sajid Javid brit belügyminiszter szerdán találkozik hét rendőri vezetővel, akikkel a késes...

Sokkoló riportot közölt a legnagyobb norvég kereskedelmi csatorna, a TV2. A televízió február...

Az amerikai Nemzeti Oktatási Egyesület (NEA) elnöke egy transznemű személlyel karöltve beült a...

Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó csütörtökön a Görögországhoz tartozó Számosz sziget...

Az elmúlt években számos olyan programot indított a magyar kormány, amelynek következtében a...

Washington szankcionálni fogja azokat a külföldi intézményeket, amelyek segítséget nyújtanak...

Pert indított az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen a Huawei kínai távközlési vállalat,...

A folyamatban lévő büntetőeljárás mellett polgári per is indult Ausztráliában a...

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek szónokai bírálták, a szintén...

Manfred Weber ultimátumot intézett a Fideszhez, miszerint teljesítenie kell három feltételt...

Az Európai Unió nem fecsérelheti el az erejét apróságok szabályozására, csak az olyan nagy...

2019.03.06.

A Néppárt Macron tervét hajtja végre és szétveri saját magát, ha kizárja az egyik legerősebb...

Nem hagyták kérdezni az ECHO TV munkatársát az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján Brüsszelben....

Hétfőn adott interjút a Bundestag elnöke a Westfälische Rundschaunak, amelyben kifejtette:...

Ma a kárpátaljai magyarság azt üzeni mindenkinek, hogy nem fél, hogy nem a megosztás, hanem a...

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó...

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzi a Fidesz kizárását az Európai Néppártból...

Képmutatással vádolta a konzervatív Osztrák Néppártot (ÖVP) a Fidesz európai néppárti (EPP)...

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Fidesznek az Európai Néppártból (EPP) való...

Manfred Weber ultimátumot intézett a Fideszhez, miszerint teljesítenie kell három feltételt...

Nem tudtak megállapodni az erdélyi magyar koalíciós lista állításáról a májusi európai...

Ledózerolták a mintegy 900 migránsnak otthont adó hevenyészett sátortábort a dél-olaszországi...

Gyanús postai csomagok miatt kiürítették szerdán a skóciai Glasgow egyetemének fő épületeit és a...

A menekültkérdés a 2019-es választási év első számú témája - mondta az európai parlamenti (EP-)...

Több pénzre lenne szüksége a svéd rendőrségnek, ugyanis a jelenlegi körülmények között...

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ