Cropped landscape
Belföld
Baloldali támogatást kap az egri szélsőjobb
2019-03-3008:02
Az MSZP párttagsága és szavazói bázisa elöregedett, és a korábbi ­rossz alkuk következménye az összefogás kényszere — mondták a Magyar Nemzetnek Heves megyei szocialista politikusok. A szocialisták roma tagozatának vezetője szerint pártja teljesen elfordult a romáktól, míg a Fidesz megszólítja őket.
Az elmúlt hónapokban beharangozott országos szintű összellenzéki összefogásnak még csak pár helyszínét ismerjük. Az egyik ilyen a Heves megyei Eger, ahol már megtörtént a bejelentés, az Egységben a Városért Egyesületben tömörülnek az ellenzéki pártok. 
 
Polgármesterjelöltjük a jobbikos Mirkóczki Ádám, aki már 2014-ben is indult a posztért, de akkor csak második helyen végzett a fideszes polgármester, Habis László mögött. Most viszont az egri baloldal támogatásával elnyerheti a pozíciót. 
 
A Heves megyei MSZP elnökét, Érsek Zsoltot kérdeztük pártja indulási esélyeiről és az összefogásról. Úgy fogalmazott: Egerben az ellenzéki pártok összeállása már egy korábbi probléma következménye.

A 2014-es és 2018-as választásokra rossz alkukat kötöttek, erős jelölteket, mint a korábbi polgármester Nagy Imrét vagy az országos ismertségű Korózs Lajost tették félre a DK-s Szalóczi Géza jelölése miatt. Érsek szerint ma már Egerben az együtt indulás számít a legracionálisabb döntésnek, a valaha erős, mára meggyengült MSZP önállóan nem tudna nyerni. 
 
Érsek Zsolt 25 éve politizál, 16 évig volt országgyűlési képviselő, nyolc évig polgármester. Úgy látja, az MSZP szavazóbázisa elöregedett, a kistelepülések fiataljai inkább a Fidesz felé vagy ha ellenzékiek, akkor a Jobbik felé fordultak. Hatvanban indul a polgármesteri posztért, jelenleg a pártja támogatását tudja biztosan maga mögött. 
 
A Jobbikkal helyben azonban elképzelhetetlennek tartja az együttműködést. Fontos számára viszont, hogy az MSZP roma tagozatának megyei elnöke, Oláh Csaba mellette induljon képviselőjelöltként, mert az ő munkájának köszönhető, hogy a megyében több roma polgármester- és képviselőjelölt is indul. 
 
Oláh Csaba ehhez a lapnak hozzáfűzte: az MSZP és saját roma tagozatának jobb a viszonya, mint ami a többi megyében tapasztalható. 
Megkérdezték az MSZP roma tagozatának vezetőjét, Balogh Artúrt, hogy látja a párt partnerségi, szövetségi politikáját és esélyeit. Éles kritikai hangvétellel sorolta a problémákat. Szerinte az a baj, hogy a párt vezetése ezzel akarja elodázni a megújítást és a régóta esedékes tisztújítást. Ő is úgy látja, hogy a tagság és a szavazóbázis elöregedett, a pártnak nincs mondandója a társadalom felé, csak a többi ellenzéki párttal tárgyalnak, nekik politizálnak. A roma tagozat 14 megyében szervezkedik, számos kistelepülésen csupán ők képviselik az MSZP-t. Közben a pártvezetés félretette egyetlen ismert roma arcát, Teleki Lászlót is, mialatt a Fidesz Járóka Líviát az EP alelnöki székébe delegálta. 
 
Balogh Artúr szerint az MSZP teljesen elfordult a romáktól, míg a Fidesz jelöltjei rendszeresen látogatják a romák által sűrűn lakott térségeket, s megszólítják a szavazókat. 
 
Az MSZP-ben mindenki lesajnálva beszél a cigányok voksairól, pedig meggyőződése szerint legalább 300 ezer rendszeresen szavazó romáért kéne a baloldalnak versenyeznie. Ezzel a pártvezetéssel nem lát sok esélyt, a pártstruktúra elavult, a vezetés a tagságtól és a szavazóktól elidegenedett – összegzett a tagozatvezető.

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ