Cropped landscape
Sport
Pályaválasztó a debreceni akadémián
2019-03-2914:46
A Debreceni Labdarúgó Akadémia 300 növendéke és a DVSC focistái is használják majd a DLA most elkészült fedett, műfüves pályáját. A 906 millió forintból, TAO-támogatással megépült csarnok tervezhetőbbé teszi az edzéseket, ez pedig mind a gyerekek, mind a felnőttek szakmai fejlődését segíti majd.
Az új fedett műfüves pálya biztosítja, hogy esős, saras, havas idő miatt nem marad már el edzés a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Korábban az időjárás nagyban befolyásolta a tréningek megtartását.
Most ez innentől megszűnik. Ez egy nagyszerű lehetőség, nagyszerű dolog és biztos vagyok benne, hogy a gyermekek fejlődését fogja szolgálni és még jobban meg lehet tervezni a munkát
- mondta Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója.
 
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a magyar kormány legfontosabb célja, hogy sportoló nemzetté váljunk. Ebben segít Debrecenben az új csarnok, amellyel a város a magyar foci igazi fellegvárává vált.
Ez az akadémia arra is hivatott, hogy a magyar bajnokságokon és a nemzetközi színtéren is versenyképes futballistákat nevelhessünk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egész évben ideális körülmények között készülhessenek és edzhessenek a fiatalok és a felnőtt korosztály is
- nyilatkozta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
 
A tervek szerint hamarosan egy kollégium is épül a Debreceni Labdarúgó Akadémián, így az ország távolabbi településeiről és határon túlról is érkezhetnek ide tehetségek.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ