Cropped landscape
Külföld
Migránsok térítettek el egy kereskedelmi hajót a Földközi-tengeren
2019-03-2806:43
Migránsok egy csoportja térített el egy kereskedelmi hajót, amely Málta felé vette az irányt - közölte szerdán a máltai hadsereg. 
Az El Hiblu 1 nevet viselő, török tulajdonban lévő olajszállító hajó 108 migránst mentett ki a Földközi-tengerből. Amikor azonban a hajó alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást a hajó felett, így a jármű jelenleg észak felé tart. 
    
A teherhajón a legénységgel együtt mintegy 120 ember tartózkodik.
    
A máltai hadsereg szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy a máltai hatóságokhoz szerdán délután egy eltérített hajóról érkeztek jelentések, azóta folyamatos figyelemmel kísérik a helyzetet. 
    
A hadsereg szóvivője hozzátette, hogy a hajó észak felé tart, és várhatóan csütörtök reggel érnek máltai vizekre. 
    
A hajóról utoljára akkor érkezett jel, amikor a kapitány riasztást küldött. 
    
A máltai hadsereg katonai egységeket helyezett készenlétbe, valamint tájékozódnak a jogi helyzetről, ugyanis Málta közelmúltbeli történetében ez lenne az első eset tengeri kalózkodásra a Földközi-tengeren.
    
Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy a nap folyamán közzétett Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy nem mentési műveletről, hanem kalóztámadásról van szó. Salvini hozzátette azt is: "a migránsok elfelejthetik, hogy Olaszországba jöjjenek".

A máltai tengerészet átvette az ellenőrzést az eltérített hajó felett

A máltai haditengerészet bejelentette csütörtökön, hogy átvette az ellenőrzést a kereskedelmi hajó felett, amelyet az általa kimentett migránsok eltérítettek. Az olajszállítót máltai kikötőbe kísérik, a rendőrség megkezdi a nyomozást az ügyben.

A szigetország hadserege szerdán közölte, hogy az El Hiblu 1 nevű, török tulajdonban lévő hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből, amikor azonban alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást a hajó felett, hogy Máltára jussanak vele. 
    
A teherhajón a legénységgel együtt mintegy 120 ember tartózkodik.
    
A Földközi-tengeren kimentett illegális bevándorlók általában rosszul viselik, hogy Líbiába akarják visszavinni őket, az afrikai országban ugyanis súlyos bántalmazásnak vannak kitéve, beleértve a kínzást, a nemi erőszakot és a rabszolgamunkát - írta tudósításában a dpa német hírügynökség.
    
Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerdán a Twitter közösségi portálon kalóztámadásnak nevezte a tankerrel történteket. Hozzátette, "a migránsok elfelejthetik, hogy Olaszországba jöjjenek".

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ