Cropped landscape
Külföld
Az Obama-kormányzat közbenjárására úszta meg a felelősségre vonást Soros György 2016-ban
2019-03-2808:27
A bevándorláspárti üzletember az egyik ukrajnai NGO-ja miatt került bajba, a korrupció ellen harcoló Anti-Corruption Action Centre (AntAC) 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeggel nem tudott elszámolni.
Érdekes cikket közölt a The Hill amerikai politikai lap internetes oldala. A több rangos díjjal is kitüntetett oknyomozó újságíró, John Solomon által jegyzett írás nem kevesebbet állít, mint hogy az Ukrajnában működő, Soros György alapította Anti-Corruption Action Centre (AntAC) nevű NGO ellen 2016-ban az Obama-adminisztráció nyomására szüntették meg a nyomozást az ukrán hatóságok.

Az akkori amerikai elnök, Barack Obama által vezetett demokrata kormányzat nem kockáztathatta meg a 2016-os elnökválasztási kampány kellős közepén, hogy a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont nyíltan támogató Soros György korrupciós botrányba keveredjen Kelet-Európában, ezért a kijevi amerikai nagykövetség egy listát küldött Jurij Lucenko ukrán főügyésznek, melyen azon szervezetek és személyek nevei szerepeltek, akik ellen „meg kellene szüntetni a nyomozást”.

Mivel a korrupció vádjával perbe fogott AntAC neve is rajta volt a papíron, Soros György megúszta, hogy „kilőjék” az egyik fontos kelet-európai NGO-ját.
Az AntAC ellen korábban egyébként azért indult nyomozás, mert a Soros-szervezet 4,4 millió dollár (nagyjából 1,2 milliárd forint) amerikai támogatással nem tudott elszámolni.
Ugyancsak a The Hill cikkében olvasható, hogy az AntAC 2016 tájékán szorosan együttműködött az FBI-jal annak érdekében, hogy adatokat hozzanak nyilvánosságra Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányfőnökének, Paul Manafortnak ukrajnai pénzügyi érdekeltségeivel kapcsolatban.

Manafortot később adócsalás és más pénzügyi bűncselekmények miatt hét és fél év börtönbüntetésre ítélték, ezzel kapcsolatban az ukrán főügyész egy múlt heti interjúban elmondta, felmerülhet a gyanú, hogy ukrán hivatalnokok azért adtak ki jogosulatlanul pénzügyi nyilvántartási adatokat, hogy Hillary Clinton előnybe kerüljön a 2016-os amerikai elnökválasztáson.
A The Hill megkereste mind az AntAC, mind pedig az összes Soros-szervezetet összefogó Open Society Foundations (Nyílt Társadalomért Alapítványok) szóvivőjét, de egyikük sem kívánt reagálni Soros György korrupciós botrányával kapcsolatban.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ