Cropped landscape
Külföld
A venezuelai kormányzat 15 évre eltiltotta Guaidót közhivatal viselésétől
2019-03-2820:35
Tizenöt évre eltiltotta közhivatal viselésétől csütörtökön a közigazgatás átláthatóságáért felelős venezuelai hivatal Juan Guaidó ellenzéki vezetőt korrupció gyanúja miatt. Guaidó egy januári tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánította magát Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnökkel szemben. 
lvis Amoroso, a hivatal elnöke a VTV venezuelai állami televízióban elmondta: feltételezéseik szerint Guaidó adatokat "titkolt el vagy hamisított meg vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor jogosulatlanul jutott pénzhez nemzetközi és nemzeti szervezetektől".

Amoroso szerint Guaidó nem tudott elszámolni a 2015 óta tett több mint 90 utazásának költségével, amely több mint 94 ezer dollár (közel 27 millió forint) volt. Az ellenzéki vezető ráadásul sokszor magánrepülőgéppel utazott.

A hivatal szerint Guaidó külföldi utazásai során több mint 60 ezer dollárt (több mint 17 millió forintot) költött arra, hogy luxusszállodákban szálljon meg.

A közigazgatás átláthatóságáért felelős hivatal ezért úgy döntött, hogy "eltiltja mindenféle közhivatal viselésétől a törvény által biztosított maximális időtartamra" - mondta Amoroso az állami televízióban.

Arra nem tért ki, hogy mikortól lép életbe a tilalom Guaidóval szemben, ugyanakkor jelezte, hogy az ellenzéki vezető pénzbüntetésre is számíthat. Ennek összegét azonban nem részletezte.

Guaidó "bohózatnak" nevezte az eltiltásáról szóló bejelentést, és kijelentette, hogy az Amoroso vezette hivatal nem is létezik, mert "annak elnökét csakis a venezuelai parlament nevezheti ki". Jelezte egyúttal, hogy Amorosót a Maduro-kormányzathoz hű alkotmányozó gyűlés, és nem a nemzetgyűlés (parlament) nevezte ki.

A venezuelai ellenzéki vezető utcai megmozdulásokat helyezett kilátásba.

Bár a legutóbbi választáson az ellenzék került többségbe a törvényhozásban, Maduro és a hozzá hű legfelsőbb bíróság gyakorlatilag megszüntette a parlament jogköreit, majd vitatott körülmények között vele párhuzamos alkotmányozó gyűlést hívott életre.

A dél-amerikai ország belpolitikai válsága az után mélyült el, hogy Guaidó az alkotmányra hivatkozva januárban egy Maduro elleni tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát. Noha Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven - köztük számos európai és latin-amerikai - ország elismerte ideiglenes elnöknek, az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ