Cropped landscape
Külföld
Csóti György: A székely nép megfélemlítéséről szól a kézdivásárhelyi fiatalok ügye
2019-03-2721:35
Beke István és Szőcs Zoltán ügyén keresztül akarják megfélemlíteni a székely népet - mondta Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Közölte: az elítélt kézdivásárhelyi fiatalok esete során olyan jogsértések sorozata következett be, amely ellentmond az európai alapelveknek és az európai jogrendnek. 
Beke István és Szőcs Zoltán a román titkosszolgálat célszemélyei. Rajtuk keresztül akarják az egész székely népet megfélemlíteni, hogy ne kérjenek autonómiát, hogy ne akarják ápolni és fejleszteni a magyar kultúrát - közölte Csóti György Tóth Kriszta kérdésére. 

Hozzátette: a két fiatal hősiesen és emelt fővel viseli a börtönbüntetést. Nem kérnek kegyelmet, csak igazságot – tette hozzá. 

Hangsúlyozta: a Kisebbségi Jogvédő Intézet már előkészített akciókat az európai fórumokon, hiszen olyan jogsértések sorozata következett be, amely alapvetően ellentmond az európai alapelveknek és az európai jogrendnek. Ezek közül egyet kiemelve közölte: percekkel a jogerős ítélet kihirdetése előtt megváltoztatták a vádpontot. Ráadásul olyan vádpontot neveztek meg, amely nem szerepel a román büntető törvénykönyvben. Ennek alapján ítélték el őket 5-5 évre úgy, hogy a védelem nem kapott lehetőséget védelem előterjesztésére. 
Jogállamban ilyen nem fordulhat elő – szögezte le. 
Ezért minden nemzetközi fórumot igénybe vettek, hogy ne folytatódhasson ez az esemény - tette hozzá. 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet bizonyítottnak látja, hogy Romániában rendszerszintű jogsértést szenvednek nemzeti hovatartozás alapján azok a román állampolgárok, akik magyarnak vallják magukat. A többi közt erre utal a restitúciós törvénnyel kapcsolatos súlyos diszkriminációsorozat - fejtette ki Csóti György. 
Teljes beszélgetés: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ