Cropped landscape
Belföld
Brüsszeli migránskártyával rendelkezett a Magyarországon elfogott szír férfi
2019-03-2616:06
Brüsszel közvetve támogatja a terrorizmust a migránsoknak juttatott bankkártyával - hangoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület keddi ülését követő sajtótájékoztatón.
Halász János kijelentette, felháborító információk jelentek meg arról a Magyarországon elfogott szír férfiről, akit azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy az Iszlám Állam tagjaként tömeges kivégzésekben vett részt: kiderült, hogy "brüsszeli migránskártyával" rendelkezett. A kártyát 150 ezer forintnak megfelelő összeggel töltötték fel - tette hozzá, jelezve: a szír férfi is 150 ezer forintot vehetett fel egy ilyen kártyáról, ami felháborító. 

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a Fidesz már korábban jelezte, hogy az Európai Bizottság által működtetett migránskártya veszélyes, mert alkalmas lehet a terrorizmus finanszírozására is. Név nélküli, pénzzel feltöltött bankkártyákat osztogatnak, különösebb ellenőrzés nélkül migránsoknak - fűzte hozzá. 

Halász János közlése szerint csak januárban 64 ezren kaptak ilyen kártyát. Ki tudja közöttük hány terrorizmussal gyanúsítható ember lehet? - tette fel a kérdést a fideszes képviselő. Álláspontja szerint mindez igazolja, hogy irányváltás szükséges a brüsszeli politikában, mert a mostani bevándorláspárti többség veszélybe sodorja az európai embereket, Európa biztonságát, és terrorizmust, állandó fenyegetést hoz a kontinensre.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ