Cropped landscape
Sport
A Csata hazai pályán győzött
2019-03-2520:12
Az NKE-Csata hazai pályán 84–62-re legyőzte a Győrt a női kosárlabda NB I 21. fordulójának hétfői mérkőzésén. A fővárosi együttes ezzel utolérte a győrieket a bajnoki tabellán. 
Remek formában játszott a fehér mezes Csata, amely a tabella 6. helyén álló Győrt fogadta a bajnokságban. Tursics Krisztián együttese az első negyed végén 18-13-ra vezetett. A második játékrészben a Győr néhány ponttal közelebb zárkózott, a fővárosiak azonban továbbra is jól használták ki a helyzeteket, így a nagyszünetben az állás 36-29 volt az NKE javára.
 
A fordulás után Nagy-Bujdosó Dóra kosarával már 11 pontos előnyben is voltak a hazaiak. Sőt, a Csata remekül dobott kívülről, így a záró tíz percet 60-40-es vezetésből kezdhette. A negyedik negyedben pedig még 2 ponttal növelte előnyét és végül 84-62-re megnyerte a mérkőzést.
Értelemszerűen azért voltak hiányosságok, amiket javítani kell, és dolgozunk kell tovább. Nem szabad megelégedünk, hogy most megvertünk egy ilyen kiváló csapatot, hanem ezen az úton haladni tovább
- mondta Tursics Krisztián, az NKE Csata vezetőedzője.
 
A Csata győzelmével utolérte a Győrt a tabellán, és szombaton a PEAC Pécs ellen zárja az alapszakaszt.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ