Cropped landscape
Sport
Ezüstérmes a kardválogatott
2019-03-2419:58
Ezüstérmes lett a budapesti férfi kard világkupa csapatviadalán, a Zarándi Csaba emlékversenyen a magyar válogatott. A Szilágyi, Szatmári, Decsi, Gémesi összeállítású csapat a döntőben Dél-Korea ellen maradt alul 45-41 arányban. 
Remekül kezdte a döntőt a magyar csapat. 3 aszó után 15-13-ra vezettek Szilágyi Áronék. A negyedik aszót azonban Decsi Tamás Kim Jun-ho ellen nagyon simán elbukta, így a koreaiak 20-17-es előnybe kerültek. Decsit le is cserélte a férfi kard szakág vezetője Gémesi Csanádra, de ez sem segített, hiába küzdött nagyot Gémesi, Szatmári és Szilágyi is, végül 45-41-es vereséget szenvedtek, tették mindezt úgy, hogy Szatmári András még szombaton összeszedett egy kézsérülést.
Nem mentem el röntgenre, mert a szívem meg vitt előre. Ha azt mondják, hogy eltört, akkor úgyse tudok vívni, azt meg nem akartam. Úgyhogy megvártam, hogy mi lesz majd reggel, nem lett jobb, de pár fájdalomcsillapítóval meg jegeléssel, kenegetéssel, stb-vel úgy helyre tudtuk rakni, hogy egész jó vívást tudtam mutatni
– mondta világbajnok kardvívónk, Szatmári András.
 
A bronzérmet az olaszok szerezték meg, akik a németeket győzték le a bronzmeccsen. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ