Cropped landscape
Gazdaság
Hazánk érdeke a szoros kapcsolat az Egyesült Arab Emirátusokkal
2019-03-2212:56
Magyarországnak az az érdeke, hogy minél szorosabb együttműködést tartson fenn a világgazdasági változásokat diktáló Egyesült Arab Emirátusokkal - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Szultán bin Szaíd al-Manszúrival, a közel-keleti ország gazdasági miniszterével tartott találkozója után. 
Szijjártó Péter elmondta: a két ország közötti, turisztikai forgalom növekedésére lehet majd számítani azáltal, hogy idén nyártól egy újabb légitársaság indít majd járatot Dubaj és Budapest között. 
Szijjártó Péter kiemelte: az emírségekbeli és a magyar vállalatok közötti együttműködést támogatja majd az Eximbanknál nyitott 630 millió dolláros hitelkeret. Megállapodtak a beruházásvédelmi megállapodás szövegéről, amelynek aláírásához egy kérdést kell még tisztázni - mondta.

A külgazdasági miniszter hangsúlyozta: 2020-ban Dubai rendezi a világkiállítást, Magyarország részvételére a kormány 21 milliárd forintot különített el. A magyar megjelenés központi témája a víz lesz, a bemutatkozástól a magyar vízgazdálkodási technológiák piacra lépését várják az Egyesült Arab Emirátusokban - jelezte.

Szultán bin Szajed al-Manszóri, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági minisztere egyebek mellett kiemelte a csütörtökön aláírt innovációs és technológiai megállapodást, amelynek értelmében szorosabbra fűzik a kutatási együttműködést a megújuló energiák, a GMO-mentes élelmiszeripari termékek ipara és az önvezető autók fejlesztése területén.

ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó/ MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ