Cropped landscape
Külföld
Orbán Viktor: Minket nem lehet kizárni, minket nem lehet felfüggeszteni + VIDEÓ
2019-03-2018:48
Izgalmasnak és tanulságosnak nevezte a néppárti vitát Orbán Viktor. A miniszterelnök Brüsszelben az EPP politikai gyűlése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy azt szeretné, hogy a Néppárt maradjon az európai politika legerősebb pártja. Elmondta, hogy kompromisszumként egy korábbi osztrák forgatókönyvet vettek elő, azaz a Néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek le az EP-választás után a párt asztalára, és az alapján el lehet dönteni, hogy mi lesz a Néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni - jelentette ki a kormányfő.
Amíg ez a három ember elkészül a jelentésével, mi egyoldalúan felfüggesztjük a jogaink gyakorlását, majd újra leülünk a Néppárttal - hangsúlyozta. Beszélt arról, hogy a Fidesz is felállította a "saját bölcsek tanácsát", aminek Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József lesznek a tagjai, ők tárgyalnak majd a Néppárt embereivel. 
Az Európai Néppárt ma jó döntést hozott, mert megőrizte az egységét. Semmilyen utat nem zártunk le, hiszen a választás után szabadon dönthetünk a Néppárt és a Fidesz sorsáról.
Leszögezte: Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette a Néppárt politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.

A jövőben a Néppárt győzelméért fogunk kampányolni, minden erőnket erre fordítjuk - jelentette ki Orbán Viktor. Egységes kampányt akarunk, és azt szeretnénk, ha a frakcióban nem a baloldali gondolatok uralkodnának, ehhez pedig szükség van arra, hogy mi a keresztény-konzervatív értékrend képviselőjeként jelen legyünk - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a KDNP néppárti tagságát a felfüggesztés nem érinti. 
ECHO TV - A nemzet hangja
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ