Cover
Külföld
Heti terror: Gyűlölete hajtotta az új-zélandi tömeggyilkost
2019-03-1821:01
Még nagyon sok kérdőjel van a christchurchi merénylő motivációja kapcsán - ezt mondta Horváth József az ECHO TV Heti terror című műsorában az új-zélandi tömegmészárlás kapcsán. A biztonságpolitikai szakértő szerint meg kell vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy valakik arra használták fel az elkövetőt, hogy a keresztény és a muszlim világ között tovább élezzék a feszültséget.
Horváth József szerint nem terheli felelősség azon országok titkosszolgálatait, ahol a merénylő megfordult a terrorcselekményt megelőzően. Mint mondta: az, hogy ő Európába eljön turistaként, nem elhárítási kategória.

Hozzátette: Európában vagy Észak-Amerikában nem éri olyan fajta atrocitás sorozat a muszlim kisebbséget, mint amilyen Európában akár az őslakosságot, akár a zsidó vallású kisebbséget időről-időre.

Földi László, biztonságpolitikai szakértő a műsorban elmondta: a keresztény és a muszlim kultúra ütközete több évszázadra nyúlik vissza, az együttélés pedig nagyon bonyolulttá teszi a két közösség kapcsolatát. 

Ott, ahol ezeket a kultúrákat erőltetik együttélésben, és politikai értelemben egyfajta integrációt képzelnek el, ott sajnos számolni kell azzal, hogy bármely oldal fanatikusai drasztikusan fognak megpróbálni érvényt szerezni a saját elképzelésüknek 
- tette hozzá.
Kiemelte: mindenfajta merénylet elítélendő, azonban nem jogos a muszlimok dühe a terrorcselekmény után, mert amikor a muszlim harcosok, dzsihadisták követtek el merényleteket, akkor a győzelmet ünnepelte ugyanezen tömeg nagy része.

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Heti terror
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ