Cropped landscape
Belföld
A Fidesz addig marad a néppártban, amíg az nem lesz bevándorláspárti
2019-03-1707:52
A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. 
Rogán Antal hangsúlyozta, a kormánypártnak addig kell a néppárton belül harcolnia Európa megújításáért, amíg van esély arra, hogy annak segítségével olyan európai vezetőket választhatnak, akik képesek a bevándorlás megállítására, valamint a határok és a keresztény kultúra megvédésére. A tárcavezető megjegyezte, úgy látja, most van lehetőség erre.
    
"A mi célunk végső soron Európa megújítása" - fogalmazott, majd hozzátette, az európai vezetés Jean-Claude Juncker irányításával kudarcot kudarcra halmozott az elmúlt öt évben. A két legnagyobb kudarcként említette, hogy a britek kiléptek az unióból, a "migránsok, a bevándorlók pedig tömegével bejöttek".
    
Megerősítette, a kormány március 15-én véget ért tájékoztatási kampányában azért mondták el, milyen titkos tervek lapulnak a brüsszeli fiókokban, mert attól tartanak, hogy ezeket a májusi EP-választás után elő fogják venni.
    
"Így történt ez az elmúlt években is: a választók előtt nem beszéltek róla, ellenben egyszer csak törvények, intézkedések lettek belőle" - fogalmazott Rogán Antal. Példaként említette, hogy így jelent meg a kötelező kvóta is a napirenden.
    
A miniszter rámutatott, azt szeretnék, ha nyílt vita folyna arról, Európa akar-e bevándorlókat.
    
A néppártban ugyanis sokan úgy kalkulálnak, hogy a bevándorláspárti baloldal szavazatai nélkül Manfred Weber nem lehet az Európai Bizottság elnöke - fejtette ki.
    
A tárcavezető szerint ezért sokszor azt érzik, hogy "nem feltétlenül az eredeti néppárti véleményeket tükrözik" az elhangzó mondatok, álláspontok. A néppárt egy jelentős része például nem vall olyan bevándorláspárti nézeteket, mint néhány más tagja és az egész európai baloldal, a zöldek és a liberálisok.
    
Rogán Antal közölte azt is, a kabinet a következő hetekben a családvédelmi akciótervre koncentrál, azzal kapcsolatos hirdetéseket jelentet meg, és a kommunikációjában is az lesz a hangsúlyos.
    
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány elfelejtette volna, mit mondott az elmúlt hetekben, hiszen azt komolyan gondolta - jelentette ki. Egyúttal arra is felhívva a figyelmet, Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy a politikai álláspontja változatlan.
    
Megerősítette, a magyar kormányfő továbbra is azt javasolja, hogy a határvédelmi jogok kerüljenek vissza a nemzetállamokhoz az Európai Bizottságtól, a schengeni országok belügyminiszterei együtt döntsenek a migrációs és határvédelmi kérdésekben, az unió pedig a közös kasszából állja a tagállamok mindenkori határvédelmi költségeinek felét. Amíg ezeket a javaslatokat nem söprik le egyértelműen, addig a Fidesz a néppárt keretein belül marad - mondta.
    
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője meglepőnek nevezte, hogy Brüsszelnek fontosabbnak tűnik az "amerikai illetőségű Soros-egyetem ügye", mint az amerikai kormányzatnak, amely az elmúlt hetekben meggyőződhetett arról, hogy az intézmény működését nem gátolja semmi Budapesten. "Úgy tűnik, hogy Brüsszelben sokaknak Soros György egyeteme és Soros György érdeke fontosabb, mint az amerikai kormányzatnak" - fogalmazott, aláhúzva ugyanakkor azt is, hogy amennyiben van olyan megoldási javaslat, amihez a magyar törvényeket nem kell módosítani, és azokba bekapcsolódnak más kormányok is, akkor azokat szívesen tanulmányozzák.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ