Cropped landscape
Külföld
Izraeli ellencsapások a Gázai övezetben
2019-03-1506:23
Az izraeli hadsereg megkezdte az ellencsapásokat a Gázai övezetben lévő célpontok ellen, ahonnan néhány órával korábban rakétákat lőttek ki izraeli területre - jelentette be az izraeli fegyveres erők szóvivője péntekre virradóra. 
"Izrael légvédelme jelenleg csapásokat mér terrorista célpontokra a Gázai övezetben" - idézik az ezzel kapcsolatos szóvivői  közleményt a hírügynökségek. 
    
Néhány órával korábban két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Tel-Aviv irányába. A 13-as kereskedelmi tévécsatorna szakértői szerint az esti órákban két iráni gyártmányú Fadzsr-rakétát indítottak az iszlamista Hamász mozgalom által irányított Gázai övezetből. Az első akkori jelentések arról szóltak még, hogy az izraeli hadsereg Vaskupola légvédelmi rendszerének rakétái a levegőben megsemmisítették azokat. A hadsereg szóvivője azonban a tévének azt nyilatkozta, hogy szemben a korábbi hírekkel, a Vaskupola védelmi rendszer nem lőtt ki ellenrakétákat, de a gázai lövedékek nem okoztak károkat. Ezek után péntekre virradóra következett az újabb bejelentés, amely már ellencsapások indításáról számolt be. 
    
Továbbra sincs biztos értesülés arról, hogy a Gázai övezetből mely erők lőtték ki a rakétákat izraeli területre, a Hamász mindenestre tagadta, hogy felelős lenne az akcióért. Az izraeli kormány egyik magas rangú, név nélkül nyilatkozó tisztségviselője még csütörtök este maga is úgy vélekedett, hogy nem a Hamász, hanem egy másik palesztin szervezet lőtte ki a rakétákat, hogy ezzel megtorpedózzák az egyiptomi közvetítéssel a színfalak mögött zajló tárgyalásokat az izraeli kormány és a Hamász között az övezet határán zajló tüntetések leállításáról, valamint az onnan izraeli területre irányított léggömbös robbanószerkezetek indításának beszüntetéséről. A rakétatámadás nyomán mindenesetre az egyiptomi küldöttség dühödten távozott a tárgyalások helyszínéről.
    
Benjámin Netanjahu miniszterelnök rendkívüli biztonsági értekezletet hívott össze a Tel-Aviv-i katonai főhadiszállásra, amely egy órával a két rakéta kilövése után megkezdődött. Vélhetően ezen a megbeszélésen döntöttek a leendő izraeli válaszlépésekről.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ