Cropped landscape
Belföld
Újabb botrány Márki-Zay Péter körül: Most egy közbeszerzéssel mutyiztak
2019-03-1415:03
Egy 7,5 millió forintos strandberuházásnál nem történt közbeszerzés, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra büntette meg a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyt – értesült az Origo. A hatóság a városvezetést többek között azért marasztalta el, mert a beszerző jogsértően bontotta részekre a beruházást, és jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A közbeszerzés mellőzéséről nem a helyi testület, hanem Márki-Zay és az emberei döntöttek. A Csongrád megyei városban legutóbb egy lakásmutyi borzolta a kedélyeket, amikor áron alul próbáltak egy lakást kijátszani Márki-Zayék a helyi szoci pártelnök lányának. 
Egymillió forintra büntette meg a Közbeszerzési Hatóság (KH) a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely városát, mivel egy strandberuházás során mellőzték a közbeszerzést – értesült az Origo. A KH D.21/13/2019. számon hozta meg a határozatát, ami ellen március 21-ig lehet fellebbezni. A strandberuházás összértéke 7,5 millió forint volt.
A közbeszerzés mellőzéséről Márki-Zay Péter és emberei döntöttek.
A helyi képviselők erről nem szavaztak, és értelemszerűen nem is tudtak erről a jogszerűtlen lépésről.

Nem volt közbeszerzési eljárás

Az ügy lényege, hogy 2019. január 31-én érkezett bejelentés a hatósághoz a beruházással kapcsolatban. A KH döntőbizottsága a jogorvoslati eljárást február 1-jén indította meg. A bejelentő kifogásolta, hogy

Márki-Zay Péterék közbeszerzési eljárás mellőzésével folytatták le a tárgyi beszerzést abban a beruházásban,
ami az 50 méteres fedett uszoda medenceürítő csapadékvíz-csatornára és csővezeték létesítésére vonatkozott.

A fő probléma az volt, hogy a város a két fejlesztést különszedte, miközben a vizsgált beszerzés tárgyát képező fedett uszoda vízellátását is biztosító, közbeszerzési eljárás keretében beszerzett vezetékhálózat és a vizsgált beszerzés keretében megvalósuló medenceürítő csővezeték mindegyike szükséges a beszerző létesítménye egységes hidraulikai rendszerének működéséhez, vagyis a két szerződés (beszerzés) csak egymásra tekintettel képes betölteni a funkcióját.

Ugyanaz a kör kapta a beruházást

Kiderült az is, hogy
mindkét beszerzést ugyanazon beszerző valósította meg, a két beszerzés megkezdése lényegében egyszerre történt, a feladatok jellege és a potenciális ajánlattevői kör azonos, amit megerősít, hogy mindkét szerződést ugyanazzal a gazdasági szereplővel kötötte meg a beszerző.
A KH döntőbizottsága végül úgy döntött, hogy a Márki-Zay vezette Hódmezővásárhellyel szemben a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése miatt 500 ezer, valamint az érvénytelenség jogkövetkezményeként a várossal szemben további 500 ezer forintos bírságot szabott ki.

A törvénytelen beruházást tehát Márki-Zay Péter hozzájárulásával hajtották végre, és mellőzték a közbeszerzést. A dolog azért is pikáns, mivel Márki-Zay lépten-nyomon arról beszél, hogy harcolni kell a korrupció ellen, miközben ő maga nem tartja be a legelemibb szabályokat egy beruházás során.

Fedezet sem volt a beruházás mögött

Az előbb bemutatott botrányhoz kapcsolódik, hogy még március 8-án derült ki, hogy a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi-gazdálkodási bizottságának vizsgálata szerint anélkül kötött szerződést a hódmezővásárhelyi strand vízkezelő technikájának kiépítésére Márki-Zay Péter polgármester, hogy a költségvetési keretből az ehhez szükséges források rendelkezésre álltak volna.

Kovács László (Fidesz-KDNP), a pénzügyi-gazdasági bizottság elnöke a vita során emlékeztetett rá,
december 17-én döntött arról a közgyűlés, hogy a strandfejlesztés ügyében vizsgálat indul fedezet nélküli kötelezettségvállalás gyanúja miatt.
A bizottság 24 dokumentumot kért munkájához, ebből azonban csak nyolcat bocsátott a polgármesteri hivatal a testület rendelkezésére.
A képviselő közölte, a hivatal az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos iratok átadását rendszeres megtagadja, vagy csak részben tesz eleget a pénzügyi bizottság kérésének.

Botrányos lakásmutyi

A strandberuházás körüli zavarok mellett a városban az igazi botrányt az okozta, hogy a város önkormányzata egy szocialista politikus lányának áron alul, jogszerűtlenül adott el egy önkormányzati ingatlant. Több mint árulkodó, hogy a város szívében elhelyezkedő, kétszobás, nagypolgári lakásnak mindössze 7,6 millió forint volt a kikiáltási ára, amikor az önkormányzat nyilvános pályázaton eladásra meghirdette, tavaly decemberben viszont mindösszesen 5,04 millió forintért jutott annak a tulajdonjogához.

Nagy Ernő helyi szocialista képviselő március 11-én bejelentette, mégsem kell lányának a belvárosi önkormányzati bérlakás. Márki-Zay Péter polgármester MSZP-s bizalmasa leszögezte továbbá, hogy
rokona fel fogja mondani az önkormányzattal kötött adásvételi és a bérleti szerződést is.
A politikus, aki egyben a város Lakásügyi Tanácsadó Testületének az elnöke, elismerte, hogy
  • való igaz, hogy a lakásügyi testület elnökeként tavaly év végén a közüzemi szolgáltatók nullás igazolása nélkül írta alá a bérleti szerződés meghosszabbítási kérelmét, és
  • több hibát is elkövetett az ügy során. A lánya kérelmének előterjesztésén nemcsak tartózkodnia kellett volna a szavazáskor, hanem nem is kellett volna részt vennie az ülésen.
  • azt is is hibának tartja, hogy az új városvezetést kellemetlen helyzetbe hozta.
Márki-Zay bizalmasának rokona csak 2018. július-augusztus környékén költözött Hódmezővásárhelyre, tehát a szerződés megkötésekor sem élt a városban, nemhogy az azt megelőző három évben. 
Az Origo értesülése szerint Nagy Ernő lánya tavaly nyárig Győrben élt életvitelszerűen, és házasságának megromlása miatt érkezett a Márki-Zay vezette településre. Ezután következik csak a slusszpoén: úgy tudjuk, Hódmezővásárhelyre jövetelekor nem a szóban forgó, belvárosi ingatlanba, hanem egy Nagy László utcai ingatlanba költözött be. Így tehát a belvárosi, nagypolgári lakás két évig üresen állhatott, amelyen értesülésünk szerint semmilyen felújítást nem végeztek – körülbelül 30 ezer forint bérleti díjért cserébe. Mindebből arra lehet következtetni, hogy
a lakásra valójában nem a lányának, hanem Márki-Zay bizalmasának volt szüksége.

Súlyos korrupciós ügyről hullt le a lepel

Hegedűs Zoltán, a helyi Fidesz-frakció szerint a visszalépéssel mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy súlyos korrupciós ügyről hullt le a lepel.
Nagy Ernő lényegében elismerte, hogy Márki-Zay Péterrel és Kis Andreával közösen 5 millió forintért egy Kossuth téri lakást akart átjátszani a lányának, és próbálja kimosdatni az ügyből a polgármestert és az alpolgármestert
– hangsúlyozta a kormánypárti képviselő, aki kiemelte, az MSZP-s képviselő állításaival szemben az adásvételi és a bérleti szerződésen ott van Márki-Zay Péter és Kis Andrea alpolgármester aláírása is. Ismét
felszólította Nagy Ernőt, hogy alkalmatlansága és méltatlansága miatt mondjon le a lakásügyi testület éléről és a képviselői posztjáról is.
A Fidesz-frakció már megtette a feljelentést az ügyben.

Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ