Cropped landscape
Belföld
Tálas Péter: Az Egyesült Államok katonai előnyét az európai országok közösen sem tudnák utolérni
2019-03-1421:12
A NATO-nak olyan tagországai vannak és voltak, amelyek meghatározzák a világpolitikát, ezért is fontos, hogy egy asztalhoz tudunk velük ülni, részt tudunk venni a döntésekben, és el tudjuk mondani a véleményünket - ezt mondta az ECHO TV Brüsszel - Európa választ című műsorában Tálas Péter Magyarország NATO tagságával kapcsolatban. A biztonságpolitikai szakértő beszélt a közös európai hadsereg gondolatáról is.
Tálas Péter elmondta: a rendszerváltás után alapvetően minden kelet-közép-európai ország az Európai Unióhoz akart csatlakozni, Magyarország mégis öt évvel korábban, 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz. Ennek oka, hogy Maastrichtban az Európai Unió úgy döntött, hogy nem a bővítés, hanem a mélyítés lesz a fő feladat. 

Emellett a NATO alapvetően egy kormányközi szervezet, szemben az Unióval, amellyel meg kell osztanunk a szuverenitás bizonyos elemeit, ezért egy egyszerűbb, a nemzeti szuverenitást kevésbé érintő csatlakozásról volt szó a NATO esetében.

A biztonságpolitikai szakértő a közös európai hadsereg kapcsán elmondta: nem mindegy, hogy az a NATO kiegészítéseként, vagy alternatívájaként jönne-e létre. Szerinte az Egyesült Államok katonai felsőbbrendűségét az európai országok közösen sem tudnák utolérni.
Az Európai Unió nem gondolom, hogy reálisan akarna globális hatalommá válni. Nekünk sokkal inkább a saját közvetlen környezetünknek a válságait kellene kezelnünk
- mondta ezzel kapcsolatban.

Hozzátette: ilyen értelemben jó lenne, ha az Európai Uniónak lenne olyan közös hadserege, amely a líbiai vagy a szíriai válságot katonai értelemben kezelni tudná. Ehhez ambícióink már vannak, de a képességeink még hiányoznak.
Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Brüsszel - Európa választ
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ