Cover
Külföld
Pócza István: A Néppártnak nagy arcvesztés lenne, ha nem ők lennének a legnagyobb frakció
2019-03-1120:46
Kedden sorsfordító találkozó lesz Budapesten, ugyanis az Európai Néppárt csúcsjelöltje annyira fontosnak találta, hogy tárgyaljon a Fidesszel, hogy ideutazik. Manfred Webert Orbán Viktor fogadja majd. A témában Pócza István volt az ECHO TV Napi aktuális című műsorának vendége. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője hangsúlyozta, mindenképpen várható döntés a Fidesz kizárását illetően, hiszen a Néppárt annyira belelovalta magát a vitába, hogy most már mondaniuk kell valamit.
A politikai szükségszerűség diktálhat ebben a kérdésben, hiszen kampány van. A Néppártnak nagy arcvesztés lenne, ha nem ők lennének a következő Európai Parlamentben a legnagyobb frakció - hangsúlyozta az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Pócza István kiemelte, valamilyen döntésnek születnie kell rövid időn belül, hiszen a Néppárt annyira belelovalta magát ebbe a vitába, hogy most már mondania kell valamit. 
Holott ez egy első pártügy, mégis a sajtóban zajlik a vita - vetette fel Velkovics Vilmos. 

Erre Pócza István úgy reagált: ez is mutatja a két álláspont közötti összecsapást, hogy mennyire brutálisan próbálják meg figyelmen kívül hagyni a bevándorlásellenes álláspontot, hogy a teljes sajtót megpróbálják nyomás gyakorlásra használni. Akár ezzel próbálnak példát is statuálni, hogy megfenyegessék a többi ilyen erőt is Európában, hogy ugyanez a sors vár rájuk. 

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ