Cropped landscape
Belföld
Ifj. Lomnici Zoltánnak a hit mindennapjai részét képezi
2019-03-1020:59
Az emberi méltósághoz és élethez való alapjog minden embert megillet. Hogy ez minden körülmények között megvalósuljon, többek között ezért dolgozik ifj. Lomnici Zoltán. Az Őszintén legutóbbi adásában Turda Adrienn ezúttal az alkotmányjogász egy napját mutatta be. Adásunkból kiderül, a hit fontos részét képezi ifj. Lomnici Zoltán mindennapjainak, s amikor csak tud elmegy a kedvenc helyére, hogy elmondjon egy imát 1956 hőseinek lelki üdvéért. 
Ifj. Lomnici Zoltán egyik legjobb barátja Varjú Imre katolikus kanonok. Zoltán azt mondja, ha teheti betér hozzá a kápolnába. Ilyenkor sokat beszélgetnek. Általában napi aktualitásokról és a történelemről, hiszen Imre atya maga is megért egyet és mást. 1956. november 4-én, Imre atya mindössze 25 évesen az oltári szentséggel a kezében lement az utcára, majd a Bakáts téri kórházba, ahol egy héten át segített a betegeknek és a sebesülteknek. Élményeit később leírta, ezért ítélték el. Első fokon hét év fegyházbüntetést kapott, amiből kettőt le is töltött Márianosztrán. 

Ifj. Lomnici Zoltán meghívta stábunkat a belvárosi Lomnici Ügyvédi Irodába, az út alatt pedig kiderült, hogy az egész gyermekkorát a fővárosban és környékén töltötte. A családban mindig is a racionalitás, vagyis az igazságszolgáltatás szellemiségében nőtt fel és élt. Felnőtt fejjel viszont már másként látja, ezért is fordul néha Imre atyához tanácsért. Nagyon fontosnak és meghatározónak tartja, hogy az embernek legyen egy szélesebb emberi közössége, ahol meg tudja osztani a nehézségeit, hiszen az feltöltődést tud adni. 

Mind a mai napig van egy olyan hely, ahová Zoltán nagyon szeret eljárni, ez pedig egy, az 1956-os forradalom és a szabadságharc hőseinek állított emlékmű a fővárosi Honvéd téren. Azt mondja, ő maga is egy a sok közül, aki ápolja 1956 szellemiségét. Meglátása szerint, aki elmond egy imát az elhunytak lelki üdvéért, az aktívan tesz is azért. 
Ifj. Lomnici Zoltán Turda Adriennek azt is elmondta, megérintette, pontosabban felzaklatta az a tüntetéssorozat ami az elmúlt időszakban Budapesten történt. Az emberek szerinte mondvacsinált okból mentek az utcára, és inzultáltak például rendőröket. Adásunkban szó esett arról az ellenzéki akcióról is, ami a közmédia épületében történt

Itt nagyon markánsan elkülönül, hogy a jogász szakmában milyen komoly ellentétek vannak. Saját álláspontom mellett két jogász kollégát, Futó Barnabást és Varga Istvánt, akik ugyanarra a jogi következtetésre jutottak, jelesül, hogy a képviselők részéről jogsértés történt. Azok, akik a jogásztársadalomban megszólaltak az ügyben mind dilettánsnak titulálták minket 
– közölte. 

Id. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, aki gyakorló bírósként politikai kérdésben nem foglalhat állást, elmonda, nem lépett be a kommunista pártba, sem a rendszerváltás előtt, sem pedig utána nem politizált, ezt nem is teheti meg. 

Teljes adás: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Őszintén

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ