Cropped landscape
Tudomány
Csillagászati hetet tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben
2019-03-0911:15
Csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 18. és 24. között - tájékoztatta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.
A közlemény a csillagászati hét mintegy 30 programja közül kiemelte, hogy az érdeklődők a részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe.
    
A Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából látható lesz Magyarország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is.
    
Az esemény meghívott szakemberei között szerepel Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja - írták, jelezve, hogy a kutatóról egy aszteroidát is elneveztek. A szakember előadása a hétfőn lesz hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel.
    
Mosoni László csillagász előadásában az égitestek megfigyelésének eszközeiről értekezik Galilei távcsövétől egészen a harminc-negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig.
    
A résztvevők előadást hallhatnak még a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban - ismertette az írásos összegzés.
    
Mint hozzátették, az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozata.
    
Március 20-án és 22-én az általános iskolások vehetnek részt Mars-küldetésen, robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.
    
Az előadásokat planetáriumi és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programokat tartanak - sorolta a ZSÖK közleménye.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ