Cropped landscape
Kultúra
Leslie Mandoki tanította meg Freddie Mercurynak a magyar népdalt
2019-03-0709:32
Egy városi legenda arról szól, hogy amikor 1986-ban Magyarországon járt a Queen, akkor egy tolmácsnő tanította meg Freddy Mercurynak a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, mely utána világsláger lett. Azonban Leslie Mandoki volt ennek a kiindulópontja. A zenész, producer az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában elmondta: 45 évesen ismerkedett meg az AIDS-ben elhunyt énekessel egy müncheni magyar étteremben.
Mandoki a születésnapját tartotta a Piroska nevű étteremben, ahol jelen volt Freddy Mercury is. Az étteremben
Freddy fölugrott az asztalra, mert szólt a cigányzene
- fogalmazott.

Hozzátette: ezután odament Leslie Mandokihoz a prímás, hogy énekeljen egy dalt.
Akkor én elénekeltem a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt
- folytatta. Elmesélte, hogy Freddy Mercurynak annyira tetszett a Tavaszi szél vizet áraszt, hogy még párszor el kellett énekelnie.

Leslie Mandoki elmondta a Queen énekesének, hogy a magyar nyelv fonetikusan ír és így fel tudja írni neki a dal szövegét. Freddy Mercurynak nagyon tetszett az ötlet és megkérte Leslie Mandokit, hogy menjen vele, amikor Magyarországon koncerteznek. 
Engem azonban akkor nem engedtek be az országba - tette hozzá. 
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ