Cropped landscape
Gazdaság
Budai Gyula: Újra megnyílhat a japán piac a magyar sertéshús előtt
2019-03-0720:23
50 milliárd forintos veszteséget is okozhat a magyar sertéságazatnak az afrikai sertéspestis. A betegség miatt ugyanis Magyarország nem szállíthat sertéshúst Japánba, Kínába és Dél-Koreába sem. A közelmúltban Japánban tárgyalt Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta, a távol-keleti országban óriási a kereslet a magyar sertéshús iránt, hiszen rendkívül jó minőségű áruról van szó, a mangalica pedig vezető termékké lépett elő a japán piacon. A politikus adásunkban bejelentette, a japán hatóságok a kiváló minőség miatt Európában elsőként Magyarországgal kezdték meg a tárgyalásokat a sertéshúsbevitel újbóli engedélyezéséről, erre pedig – reményei szerint – a nyári tárgyalásokat követően sor is kerülhet. 
Európában kívül Japán jelenti a legnagyobb piacot a húskivitel szempontjából. 2017-ig, az afrikai sertéspestis európai megjelenéségig 113 millió dollár értékben vitt ki Magyarország élelmiszeripari termékeket Japánban, ezek 90 százalékát sertéshús, illetve sertéshúskészítmények jelentették. Budai Gyula felhívta rá a figyelmet, a mangalica piacvezető lett húsok között, sőt Japánban vannak olyan éttermek, amelyekben kifejezetten magyar mangalicát szolgálnak fel. 

A miniszteri biztos japán útjáról elmondta, hasonló megállapodásra törekedett, mint amit a szárnyas termékek esetében tavaly szeptemberben sikerült elérnie, hogy kizárólag azokból a régiókból exportál Magyarország, amely területeket nem érinti a madárinfluenza, így újra beindulhatott a baromfipiac. 

Az idén június végén, július elején a japán tisztifőorvos egy delegáció élén hazánkba látogat, megnézik a sertástelepeket, majd a technikai kérdések tisztázása után újra megnyílhat a magyar élelmiszeripari termékek előtt a japán piac 
– hívta fel rá a figyelmet Budai Gyula, aki szerint ez óriási siker, hiszen Európában elsőként hazánk állapodott meg a baromfitermékek újbóli szállításáról és úgy néz ki ez meg fog történni a sertéshústermékek esetében is. A japánok – mint arra rámutatott – szakmai útra is jönnek, mert országukban jelenleg tombol a sertéspestis, így lesz alkalmuk felmérni, miként működik hazánkban az élelmiszerbiztonság. 

A miniszteri biztos kiemelte, 

Magyarországon a sertéspestis csak vaddisznókban fordult elő, házi sertésekben nem. 
Olyan magas szinten működik a magyar élelmiszerbiztonság, hogy fertőzésmentesek lennénk, ha vaddisznókban nem mutatták volna ki a járványt – tette hozzá. 
Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére Budai Gyula megerősítette, a japán piac a minőségi termékek iránt érdeklődik, a japánok szeretik a magyar sertéshúst, a mézet, a magyar borokat, a borok közül kifejezetten a Tokajit keresik.  

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ