Cover
Gazdaság
OECD: Recessziót okozhat a brit gazdaságban a megállapodás nélküli kilépés
2019-03-0614:15
A brit gazdaság máris jelentős növekedési veszteséget szenvedett az EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt, és recesszióba kerülhet, ha Nagy-Britannia a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból - áll a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett köztes globális jelentésében.
Az OECD felülvizsgált előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze 0,8 százalékkal növekszik az idén a tavalyi évre becsült 1,4 százalékos növekedés után.
    
Az OECD-előrejelzés sokkal gyengébb a Bank of England jelentősen lefelé korrigált prognózisánál is.
    
Legutóbbi inflációs jelentésében a brit jegybank a brit gazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését az általa addig várt 1,7 százalékról 1,2 százalékra rontotta, hangsúlyozva, hogy a brit növekedési lendület a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint most, és ennek egyik fő oka a Brexit folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság.
    
A Bank of England is közölte, hogy lát esélyt a brit gazdaság idei recessziójára. A jegybank ennek esélyét 25 százalékra taksálta.
    
Az inflációs jelentést ismertető sajtótájékoztatóján Mark Carney, a jegybank kormányzója elmondta: a Bank of England mérése szerint a brit hazai össztermék értéke már most 1,5 százalékkal elmarad attól a szinttől, amelyet a jegybank monetáris tanácsa a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás előtti előrejelzéseiben a jelenlegi időszakra valószínűsített.
    
Szerdai jelentésében az OECD a saját, gyengébb korábbi prognózisaihoz képest 0,7 százalékosra becsülte a brit gazdaság által a Brexit bizonytalanságai miatt elszenvedett eddigi GDP-veszteséget.
    
A szervezet közölte: ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül életbe léptetni az EU-val tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által viszont januárban elvetett Brexit-megállapodást, és így a kilépés után tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba sodorná a brit gazdaságot.
    
Az OECD-jelentés szerint a recessziót tovább mélyítheti, ha Nagy-Britannia megállapodás híján elesik az EU által külső országokkal kötött kedvezményes kereskedelmi megállapodásoktól is.
    
A jelentés szerint a gazdasági károkat növelheti, ha mindezek miatt tovább romlik az üzlet és a piaci bizalom.
    
Az e forgatókönyv megvalósulása esetére valószínűsíthető brit recessziónak komoly negatív átszűrődő növekedési hatásai lehetnek más országokban is - áll az OECD szerdai elemzésében.
    
A brit gazdaság növekedési kilátásait nagy londoni elemzőházak is rendkívül borúlátó módon ítélik meg.
    
Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) e héten ismertetett közös felmérése szerint a feldolgozóipari, építőipari és szolgáltatási szektorok februári beszerzésimenedzser-indexei (BMI) együttesen azt mutatják, hogy a brit gazdaság egésze stagnáláshoz közeli állapotban van.
    
Az IHS Markit szerint az aktivitási adatokból levezethetően azzal lehet számolni, hogy a brit hazai össztermék az idei első negyedévben mindössze 0,1 százalékkal bővül.
    
Az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics az új BMI-adatokat értékelő elemzésében közölte: számításai azt valószínűsítik, hogy a brit GDP-érték negyedéves összevetésű növekedése az idei első negyedévben zéró lesz.
    
A legutóbbi kimutatások szerint a brit gazdaság növekedése máris folyamatosan lassul.
    
A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a brit GDP-érték a tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez mérve a harmadik negyedévben mért 0,6 százalékos növekedés után.
    
Az ONS adatai szerint 2018 egészében 1,4 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék; ez 2012 óta a leglassabb éves növekedési ütem volt. A brit GDP-érték 2017-ben 1,8 százalékkal bővült.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ