Cropped landscape
Krónika
Fordulat a veronai buszbaleset perében
2019-03-0121:25
Fordulat történt a veronai buszbaleset perében az olaszországi tárgyaláson. A bíró ugyanis elfogadta azt az ügyészi indítványt, amelyben több szervezettel, illetve az őket képviselő emberekkel bővítik azok körét, akiket meg akarnak hallgatni a veronai városi bíróságon. Ma váratlanul megjelent a biztosítótársaság ügyvédje, és az is kiderült, hogy az ügyész miért nem foglalkozott a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő tragédiában érintett busztársaság vezetőjével. A tárgyaláson megjelent szülők győzelemként értékelik a fordulatot.
Akárcsak a per legelső napján, október 31-én, ma is csak az áldozatok hozzátartozóinak kis csoportja és ügyvédek jelentek meg az olasz bíró előtt fél 12-kor. A veronai városi bíróságon így is fél óra csak az érintett felek és jogi képviselőjük felsorolásával telt el.

Sem az öt autópálya-tervező és kivitelező mérnök, sem az ügy legfőbb, elsőrendű vádlottja, V. János nem jött el ma, ahogy egyetlen, korábbi tárgyalási napra sem.

A buszsofőr egyik sztárügyvédje, Felice Rubino ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott az Origónak, V. János az olasz jog szerint megteheti, hogy csak az ügyvédeit küldi el maga helyett. Arra már nem volt hajlandó válaszolni, később láthatják-e személyesen az áldozatok hozzátartozói, akik ma is a terem hátsó részében figyelték az eseményeket.

Kibővítik a kört

Az ügyész azt kérte a bírótól, fontolja meg a biztosító magyar és olasz kirendeltségének vezetői mellett a buszt üzemeltető busztársaság vezetőjének, a legnagyobb, olasz autópálya-szervezetnek és az olasz autópálya karbantartóinak a meghallgatását is. Az áldozatok hozzátartozói ezt úgy értékelték, 

az ügyész gyakorlatilag beismerte, hogy hibázott. 
A szülők információi szerint a busztársaság vezetőjéről úgy tudta, Magyarországon már indult ellene per ebben az ügyben. 

Az ügyész ezt a nyomozati anyagot annyira alaposan nem tanulmányozta át, bizonyos dolgokon csak átsiklott. Most lehetséges, hogy újabb eljárás indul, ami azt jelenti, hogy akár újabb vádlottakat is bevonhatnak még az ügybe
- magyarázza Márton László, aki a legfiatalabb halálos áldozat, a 14 éves Márk édesapjaként nagy sikerként éli meg, hogy meghallották a szülők szavát. Immár két éve mondogatják mindenhol, ahol tudják, hogy a sofőrt alkalmazó társaságot is felelősségre kellene vonni a veronai tragédiában.

Ebben az ügyben nagyon sok emberi mulasztás történt, sok ember felelőtlen döntése kellett hozzá. Mostantól arra számítunk, hogy minden felelőst bíróság elé állítanak, és akkor nekünk is egy kicsit talán könnyebb lesz. Szeretnénk, ha mindenkit felelősségre vonnának, akit kell

- magyarázza. 

Lángokba borult a diákok busza

2017. január 20-án, a 17 halálos áldozatot követelő veronai balesetben egy magyar turistabusz gyulladt ki, többen megégtek. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból jöttek hazafelé. Volt diákok, tanárok és az egyikük családja is velük tartott.  A nyomozás során kiderült, hogy a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, mielőtt az egyik felüljáró pillérének csapódott volna.

Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ