Cropped landscape
Életmód
Depressziót okozhat a nőknél a túl hosszú munkaidő
2019-02-2717:56
Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak - mutatták ki brit kutatók, akik szerint férfiak esetében ez nem áll fenn.
A University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói huszonháromezer embert vontak be kutatásukba, amelynek eredményeit a British Medical Journal tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé. Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét a kutatók azt találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tüntetek jelentkeztek, mint azoknál, akiknek munkaideje heti 35-40 órás volt. 

Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát. Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tüntet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben dolgoztak. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt. "Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani" - mondta Gillian Weston, a UCL kutatója. 

Kutatócsoportjuk azonban képes volt számos depressziókockázati tényezőt megállapítani, ezek között volt a végzettség, a jövedelem, a házasság vagy a gyerekek léte. A hosszú munkaidő azonban a depresszió magasabb kockázati tényezője volt. 

Weston kutatócsoportja szerint megállapításaiknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos 9-től 5-ig munkaidőn túl dolgozzanak.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ