Cropped landscape
Belföld
Deák Dániel: Dobrev Klára programja színtiszta sorosista politika
2019-02-2707:47
Hegedűs Lorántné lett az újabb áldozata a balliberálisok és a Jobbik együttműködésének – hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az ECHO TV Jó reggelt című műsorának szerdai adásban arra reagálva, hogy a politikus kilépett a Jobbikból és annak országgyűlési frakciójából. Az elemző az európai parlamenti választások kapcsán arról is beszélt, hogy Dobrev Klára meghirdetett sorosista programja azt mutatja, az ellenzéki térfélen egyedül a DK-nak van koherens álláspontja európai kérdésekben, így a Demokratikus Koalíció meg is előzheti az MSZP-Párbeszédet az uniós választáson. 
Deák Dániel emlékeztetett, Hegedűs Lorántné már a decemberi ellenzéki akciók alatt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy pártja közösséget vállaljon a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval. Az elemző szerint azt látni, hogy a Jobbik válsága hónapról-hónapra mélyül, a párt pedig egyre közelebb kerül Gyurcsányékhoz, így – meglátása szerint – további kilépések várhatóak a pártból. 

Gyöngyösi Márton frakcióvezető mondta azt, akár az ördöggel is összefognak az Orbán-kormány leváltása érdekében, tehát várhatóak még további fejlemények 
– emelte ki Deák Dániel. 

A Figyelő főmunkatársa szerint az, hogy Hegedűs Lorántné is kilépett az Jobbik parlamenti képviselőcsoportjából azt jelenti, hogy az ellenzéki párt frakciójában alig maradt országosan ismert politikus. Hozzátette: a Jobbik-frakcióban karakternélküli és olyan szürke politikusok maradnak, akik hajlandók a Sneider-féle politikába beállni. 

Deák Dániel speciálisnak nevezte Hegedűs Lorántné esetét, hiszen a korábbi kilépők (Dúró Dóra, Volner János, Apáti István Fülöp Erik) a Mi hazánk Mozgalomban folytatták, azonban Hegedűs Lorántné korábban kritizálta a Toroczkai László vezette pártot és beállt Sneider Tamás mögé, most azonban már ő is belátta, lassan megpecsételődik a Jobbik sorsa. 

Azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listáját Dobrev Klára fogja vezetni, Deák Dániel elmondta, a DK-nak kellett egy olyan személy, aki nem olyan elutasított, mint a bukott miniszterelnök, ezért Gyurcsányéknak szükségük volt egy ismert húzónévre. 

Dobrev Klára meg is hirdette a programját, egyfajta európai egyesült államok létrehozása a célja, ami színtiszta brüsszelita, sorosista politika 
– mutatott rá. 

Az elemző szerint a DK most versenyelőnyt élvez az ellenzéki térfélen és jó esélye van arra, hogy megelőzze az MSZP-Párbeszédet az európai parlamenti választáson. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ