A tizenkét embert a dzsihadisták hétfőn rabolták el az ország szaúd-arábiai határhoz közeli részén.
Szalám Abdulkáder rendőrfőnök szerint a kivégzett foglyok egyike az iraki hadsereg katonája volt, a másik pedig egy rendőr.
Abdulkáder hozzátette, a hatóságok nagy erőkkel keresik az elrabolt embereket, és akciót indítanak a dzsihadista sejt felszámolására.
2017 decemberében Haider al-Abádi akkori iraki miniszterelnök bejelentette, hogy az ország egész területét felszabadították az Iszlám Állam uralma alól. A biztonsági helyzet Irakban azóta jelentősen javult, az ország nehezen megközelíthető, sivatagos térségeiben azonban továbbra is bujkálnak dzsihadisták. Az általuk elkövetett merényleteknek nem csupán a biztonsági erők tagjai, hanem civilek is gyakorta áldozataivá válnak.
MTI