Cropped landscape
Kultúra
Baán László: Száz éve nem volt ennyi forrása a Szépművészeti Múzeumnak
2019-02-1921:17
Száz éve nem vásárolt olyan értékes festményt a Szépművészeti Múzeum mint most: van Dyck flamand festő Stuart Mária Henrietta portréja. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: nagyon ritkán kerül elő ilyen különleges és jelentős festmény.
Baán László kifejtette: a nagy aukciók idehaza is karácsony előtt vannak decemberben és az egyik nagy külföldi aukciósház, a Christie's címlapos árverésre bocsátott festménye volt van Dyck Stuart Mária Henrietta portréja. Az ő véleményük szerint is egy évtizedben egyszer kerül elő ilyen festmény, mert

az elmúlt századok során, főleg a régi mesterek alkotásai, már valamilyen múzeumba kerültek.
Kiemelte: a másik, hogy száz éve nem volt olyan, hogy annyi forrása legyen a Szépművészeti Múzeumnak, mint ma, hogy ilyesmibe be tudjanak szállni és megvenni.
Az első világháborúban volt utoljára ilyen nagy állami szerzemény
- emlékeztetett. Hozzátette: szépen össze is találkozik a kiállítás, ahol a festményt bemutatják, egy korai van Dyck művel, mely az Esterházy gyűjtemény része volt és a magyar állam 1870-1871-ben vásárolt meg. Közel 150 éve, hogy ilyen nagy léptékű vásárlásokra volt lehetőség.
Baán László hozzátette: különleges dolog, hogy egy magyar múzeum egy olyan festményért száll harcba, mely a világ egyik legjobb portréfestőjének egy kiemelkedő alkotása.

Van Dyck I. Károly angol király udvari festője volt és folyamatosan festette a gyerekeket és a családot. A budapesti festmény, mely saját munkája van Dycknak, egy esküvői portré volt és a kép elkerült ajándékként a hollandiai helytartói udvarba. Angliában is maradt két alkotás, melybe a műhely is beszállt és a windsori királyi kastélyban van kiállítva a királynő báltermében.

Tehát az a helyzet, hogy ma Budapesten van a jobb verzió és a gyengébbik van az angol királyi kastélyban.
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ