Veszprémy László Bernát kiemelte: Lengyelországban és Izraelben is országgyűlési választásokat tartanak idén. Mindkét országban egy nemzeti narratívát, egy nacionalista világnézetet megtestesítő párt van jelenleg hatalmon, emellett nagyon érzékenyek a történeti kérdésekre.
A szakértő szerint a médiának komoly szerepe van a két ország közötti konfliktusban.
Ha valaminek, akkor annak mindenképpen kiváló példája ez az eset, hogy egyébként igen komoly politikai szereplőket is hogyan tud a média egymásnak ugrasztani
- fogalmazott.
Veszprémy László Bernát elmondta: A V4-ek, amelyek a nemzeti szuverenitást hangsúlyozzák Brüsszel föderalista törekvéseivel szemben, mindenképpen természetes szövetségesei az izraeli politikának. Szerinte azonban még nagyon mélyek azok a történelmi sérelmek, amelyek a kelet- közép európai népek és a zsidóság között vannak.
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális