Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, Magyarország nem adja nevét és támogatását semmilyen olyan európai szintű politikához, amely további migránsok meghívását eredményezné, ezért nem lesz az 1993-ban létrehozott, az úgynevezett Selyemút térség - Afganisztán, Pakisztán, Banglades, Irak, Irán - migrációs kérdéseire fókuszáló Budapest Folyamat isztambuli megbeszélésén közös uniós álláspont, amely szerinte egyértelműen a migrációt támogató, újabb migrációs csatornák kidolgozására inspiráló nyilatkozat lett volna. "Úgy gondoljuk, hogy csak egyszer lehet döntést hozni a migráció vonatkozásában, ugyanis ha egy ország megengedi a migránsok tömeges betelepülését, akkor onnan már nincs visszaút" - fogalmazott.
Közölte, Magyarország kitart azon politikája mellett, amely szerint kerítéssel védi meg déli határait annak ellenére, hogy vannak olyanok, akik azt le akarnák bontani. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen a kerítés ellen érvelő Frans Timmermans európai bizottsági első alelnök is, aki a hétvégén járt a szocialisták meghívására Budapesten. Ez azt jelenti, hogy a migránsokat Európába behozni kívánó erők egyesültek Magyarországon is, ennek a nyomásnak azonban Magyarország ellent fog állni a jövőben is - húzta alá Szijjártó Péter.
Kiemelte, hogy az Iszlám Állam ellen szerveződött nemzetközi koalíció jelentős katonai sikereket ért el, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a terrorszervezet taktikát változtatott, és folyamatosan próbálja visszaküldeni Európába azt a mintegy ötezer zsoldos-terroristát, akik korábban Európából mentek a Közel-Keletre vagy Észak-Afrikába, hogy csatlakozzanak a harcokhoz. Emiatt az európai külső határok védelmét "rendkívüli szigorúsággal" fent kell tartani, és így kell eljárni a nyugat-balkáni útvonal országainak vonatkozásában is - jelentette ki.
Szijjártó Péter azt mondta, hogy a migrációs hullámok nemcsak a tranzit- és a célországokat, hanem a kiindulási országokat is képesek destabilizálni, ezért fontos, hogy az unió ne a nehéz helyzetben lévő országok polgárainak meghívására koncentráljon, hanem olyan gazdaságfejlesztési célokat tűzzön ki, amelyek képesek Afrikát hozzásegíteni ahhoz, hogy népességmegtartó képessége párhuzamosan fejlődjön a népesség növekedésével.
A február 24-25-én Egyiptomban tervezett, első EU-Arab Liga csúcstalálkozóval kapcsolatban elmondta, a tanácskozás zárónyilatkozata semmiféle utalást nem fog tartalmazni az ENSZ globális migrációs csomagjára és a menekültügyi csomagra. A szövegben azonban világosan megjelennek azok a magyar prioritások, amelyek a nemzeti kompetenciákra utalnak, és kiemelik az embercsempészet, valamint az illegális migrációval szembeni küzdelem szükségességét - mondta.
MTI