Földi László kiemelte: az amerikai csapatok nem az ISIS miatt mentek Szíriába, Irakba vagy éppen Afganisztánba, hanem odamentek, tönkretették ezeket az országokat, feldúlták a biztonságot, emiatt alakulhattak ki a terrorszervezetek.
A szakértő szerint az ISIS tevékenységében résztvevőknek bűnhődniük kell, mindenhol a világon.
Ennek mindenhol a világon jogkövetkezménye kell hogy legyen, európai állampolgárokra nézve is
- fogalmazott.
Horváth József, biztonságpolitikai szakértő szerint Európa nem áll készen az amerikai elnök javaslatára. Szerinte ezáltal egy olyan veszélyhelyzetet hoznánk magunkra, amely még egy fokkal emelné azt a kockázati szintet amely Nyugat-Európában uralkodik.
Kiemelte: már önmagában a finanszírozás vagy a logisztikai támogatás is terrortámogatásnak minősül. Mint mondta: az elkövetők közül többen úgy gondolják, hogy ezeknek a cselekményeknek nincsen súlya, és utána vissza lehet térni a kényelmes, biztonságos Európába.
Kíváncsian várom, hogy Európa vezető politikusai ezzel a problémával mit fognak tudni kezdeni, vagy lesz-e bátorságuk ezzel mit kezdeni
- tette hozzá.
Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Heti terror