Cropped landscape
Gazdaság
A venezuelai állami olajcég az orosz Gazprombankhoz helyezi át vegyesvállalatainak a bankszámláit
2019-02-1011:16
A PDVSA venezuelai állami olajipari konszern úgy döntött, hogy vegyesvállalatainak külföldi bankoknál vezetett számláit újak nyitásával a Gazprom orosz gázipari vállalat pénzügyi leánycégéhez, a Gazprombankhoz helyezi át - közölte a Reuters. 
A hírügynökség egy dokumentumra és több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a PDVSA az ellene hozott újabb amerikai szankciókkal indokolta a számlavezetés áthelyezését az orosz bankba az eddigi amerikai és európai pénzintézetektől. 
    
A Reuters által megszerzett dokumentum szerint a PDVSA arra utasította vegyesvállalatait, hogy a kőolaj eladásából származó összes bevételt az orosz banknál nyitott új számlákra utalják át. 
    
A Gazprombank vasárnap ismertetett közleménye szerint a PDVSA cégnek, mint a világ egyik vezető olajvállalatának az orosz pénzintézetnél is vannak számlái, ezeket azonban évekkel ezelőtt nyitotta. 
    
A Gazprombank egyben hangsúlyozta, hogy a venezuelai cég nála nem nyitott új számlákat és tudomása szerint nem is tervez.    
    
A Reuters értesülése szerint a venezuelai állami cég felszólította külföldi partnereit arra, hogy mielőbb adjanak választ, fenn akarják-e tartani részvételüket a vegyesvállalatokban. 
    
A PDVSA cégnek a norvég Equinor (korábbi Statoil), az amerikai Chevron és a francia Total cégekkel van vegyesvállalata. 
    
Az amerikai kormány január 28-án léptetett életbe szankciókat a PDVSA olajvállalattal szemben, de bizonyos tranzakciókat azonban átmenetileg továbbra is engedélyez Washington. 
    
A PDVSA cégé az amerikai Citgo Petroleum, amelynek egyebek között három olajfeldolgozója és benzinkút-hálózata van az Egyesült Államokban. A Citgóé az amerikai olajfeldolgozói kapacitás csaknem 5 százaléka. 
     
A január végén bejelentett amerikai szankciók szerint a Citgo változatlanul folytathatja a munkáját, de a bevételeket az Egyesült Államokban befagyasztott számlára kell utalnia. Az amerikai olajfinomítók változatlanul feldolgozhatnak venezuelai nyersolajat a már megvásárolt tartalékaikból. 
    
A PDVSA 1,5 milliárd dollár "gyorssegély" kapott a legnagyobb orosz olajvállalattól, a Rosznyefty cégtől 2016 novemberében, amiért fedezetként felajánlotta amerikai érdekeltsége, a Citgo Petroleum 49,9 százalékát. Amennyiben a PDVSA fizetésképtelenséget jelentene, a Rosznyefty ellenőrzést szerezhet a Citgo fölött. 
    
Juan Guaidó parlamenti házelnök, aki nemrég az ország ideiglenes államfőjének kiáltotta ki magát, február elején arról beszélt, hogy vizsgálják annak a lehetőségét, miként tudnák átvenni az irányítást a Citgo fölött. A venezuelai ellenzék azzal számol, hogy részben a Citgo bevételeiből finanszíroznák az ellenzék alapját. 
    
Juan Guaido még a napokban is azzal számolt, hogy az irányítása alatt álló parlament ellenőrzése alá vonhatja a Citgót. Szombaton azonban a Citgo anyacége, a PDVSA lépéseket tett arra, hogy elmozdítsa az amerikai érdekeltsége igazgatótanácsának legalább két amerikai tagját.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ