Cropped landscape
Gazdaság
ITM: A kormány célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások segítése
2019-02-0611:46
A kormány célja, hogy a növekedési potenciállal rendelkező magyar kis- és középvállalkozásokat segítse lehetőségeik kibontakoztatásában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Országos Vállalkozói Mentorprogram nyitórendezvényét megelőző sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kifejtette, a magyar kkv-k az elmúlt nyolc évben lépést tudtak tartani a nagyobb vállalatokkal, amit mutat, hogy ez idő alatt a magyar gazdaság a harmadával növekedett, a hazai mikro-, kis- és közepes vállalatok is ugyanennyivel, harmadával tudták növelni a hozzáadott értéküket.

György László felidézte, hogy a Világbank és a Pwc felmérése szerint egy átlagos közepes vállalkozás Magyarországon 52-56 százalék közötti adót fizetett 2006-2010 között  a hozzáadott értéke után. Hangsúlyozta, hogy 2010 óta folyamatosan csökken egy átlagos közepes vállalkozás adóterhe Magyarországon, ami 2019 második felében 36 százalék lesz. Emellett a kormány bevezette a kisvállalkozók tételes adóját, a kata-t, amely a 600 ezer működő vállalkozásból 300 ezer számára biztosít 6 és 20 százalék közötti adóterhelést. A nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások számára bevezették a kisvállalati adót, a kiva-t, amely 13 százalékos adóterhelést jelent a hozzáadott érték után - mondta az államtitkár.

György László kitért arra, hogy készül az új kkv-stratégia, amelyről a vállalkozói szövetségekkel közösen országjáró rendezvényen kérik ki az érintettek véleményét, a velük egyeztetett anyag kerül majd a kormány elé tavasszal.

A kkv-stratégia fontos eleme a vállalkozói mentorprogram, amelyet az ITM az MKIK-val és a SEED alapítvánnyal közösen valósít meg. A program célja, hogy a növekedést elérni akaró vállalkozásokat segítsék, köztük a női, a fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozásokat. A multicégek úgy váltak naggyá, hogy az anyaországaik mindenben segítettek lehetőségeikhez képest - mutatott rá György László.

A kkv-stratégiának másik fontos eleme, hogy 2019 őszétől elindul a vállalkozó nemzet elnevezésű mobilalkalmazás, amely többek között ingyenes honlapkészítési és forrástérkép funkciókat is tartalmaz majd. A világon Magyarországon indul Hong-Kong után másodikként a vállalkozásokat segítő mobilalkalmazás - jegyezte meg az államtitkár.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kkv-k eszköz- és tőkehiányosak, ennek orvoslására a rendszerváltás óta folyamatosan indulnak programok.

A magyar vállalkozások egy részére jellemző a vállalkozói tudás hiánya is, illetve nincsenek vállalkozói tapasztalataik - mondta Parragh László. Hozzátette, az országos vállalkozói mentorprogramban egyebek közt abban segítik a vállalkozásokat, hogy  a rendelkezésükre álló lehetőséget hogyan tudják jobban és hatékonyabban használni.

A program négy elemből áll, a személyes és szakmai mentorálásból, a pénzügyi és vállalkozói szemléletformálásból, a hatékonyságmérő programból és a vállalkozásfejlesztési szervezetek tevékenységének összehangolásából - ismertette az MKIK elnöke.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezetője kiemelte, hogy a program indulásával szerdán megnyílt a regisztráció lehetősége a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon, egyaránt várják a mentorok és a mentorálást igénylő vállalkozások jelentkezését. 

A Széchenyi 2020 program keretében 3,3 milliárd forint európai uniós támogatással 2020 végéig valósul meg az Országos Vállalkozói Mentorprogram a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciumi együttműködésében.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ