Cropped landscape
Sport
Egyesben nincs már magyar
2019-02-0620:51
Tenisz
Egyesben az utolsó magyar teniszező is búcsúzott a budapesti ATP-Challenger-tornától. A juniorként Australian Open-győztes Piros Zsombor a verseny 15. kiemeltje ellen döntő játszmában szenvedett vereséget. 
Jól kezdett Piros Zsombor a tizenötödikként kiemelt cseh Zdenek Kolár ellen. A világranglista 372. helyén álló magyar az első szettben 5:3-as hátrányban is volt, de egyenlített, majd 7:2-re megnyerte a rövidítést. A második felvonást viszont Kolár nyerte meg 6:1-re, így következett a harmadik játszma. Piros azonban elfáradt, így végül a Kolár 6:7, 6:1, 6:2-re megnyerte a mérkőzést és továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Mára egy hatalmas hólyag nőtt a talpamra, és szerintem olyan 40%-ra tudtam teljesíteni, csoda, hogy szettet tudtam rabolni a srác ellen. Rettenetesen bosszantó, nem szoktam ilyet mondani, de egykönnyen verhető ellenfelem volt ma
- mondta Piros Zsombor.
 
A Kéki Márton-Marozsán Fábián kettősnek sem sikerült a továbbjutás. A magyar páros az első játszmát 6:1-re elvesztette szlovák és német ellenfelével szemben. A folytatásban pedig hiába tartották magukat 6:6-ig, a vendégek ezúttal is pontosabbak voltak és végül 6:1, 7:6-ra megnyerték a mérkőzést.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ