Gazdaság
Washingtonban a kínai delegáció, héthavi csúcson az aranyár
2019-01-2908:35
Washingtonba érkezett a kínai miniszterelnök-helyettes, hogy részt vegyen a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítését célzó tárgyalások újabb fordulóján.
A küldöttségnek tagja a kínai jegybank vezetője, a kínai központi gazdaságtervező szervezet, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke, valamint a pénzügyminisztérium,  az ipari és informatikai minisztérium, valamint mezőgazdasági minisztérium egy-egy miniszterhelyettese.
   
Rossz ómen ugyanakkor, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium pont a megbeszélések kezdetekor jelentette be, hogy banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen.
    
A bejelentés szakértők szerint beárnyékolhatja a washingtoni kereskedelmi tárgyalásokat, aminek a hatására az arany unciánkénti ára 7 havi csúcsra, tavaly június közepe óta legmagasabb szintre, 1304,53 dollárra emelkedett.
     
Január elején a világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi "tűzszünetet" kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.
    
Az eredetileg kétnaposra tervezett, majd egy további nappal meghosszabbított január eleji megbeszélésről csak semmitmondó közlemények jelentek meg, konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot.
    
A Bloomberg néhány nappal később jól értesült forrásokra hivatkozva arról jelentett, hogy Kína az év eleji megbeszéléseken felajánlotta, hogy hat év alatt fokozatosan ezer milliárd dollárral növelte volna amerikai termékek importját és ezzel a javasolt időpont végére nullszaldós lenne a két ország közötti külkereskedelmi egyenleg. Tavaly 323 milliárd dollár amerikai deficit alakult ki a Kínával folytatott kereskedelemben.
    
A január eleji kínai felvetést azonban elutasította Washington, és azzal állt elő, hogy rövidebb idő alatt, két év során kellene elérni a külkereskedelmi egyensúlyt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ