Cover
Gazdaság
Nagy István: Elfogadhatatlan a vidékfejlesztési források csökkentése
2019-01-2817:11
Elfogadhatatlan az Európai Bizottság azon javaslata, amely több mint 26 százalékkal csökkentené a Magyarországnak 2021 után jutó vidékfejlesztési forrásokat - emelte ki Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén, Brüsszelben.
Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint az ülésen 17 tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása mellett.

Nagy István szerint az ágazati kihívások kezeléséhez, a magyar gazdák versenyképességét biztosító beruházási támogatások megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a következő pénzügyi időszakban is megfelelő nagyságú uniós források álljanak rendelkezésre. 

A Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni szabályaira tett javaslatában az Európai Bizottság az eddigieknél is magasabb követelményeket ír elő a gazdák számára, amit a javasolt forráscsökkenéssel együtt a tárcavezető nem tart kivitelezhetőnek. A miniszter szerint nem lehet többet kérni a gazdáktól úgy, hogy közben csökkentik a támogatásaikat, ráadásul a jelenleginél bonyolultabb szabályrendszerben.

Közölte azt is, hogy az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről, benne az agrártámogatások mértékéről, az állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hoz majd döntést várhatóan idén ősszel.

Az ülésen a mezőgazdasági miniszterek folytatták a vitát az új KAP végrehajtásának részletszabályairól is. Magyarország csak olyan megállapodást tud elfogadni, amely valódi egyszerűsítést jelent majd a gazdák számára. Egyszerű szabályok szükségesek, hogy a gazdák a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben juthassanak hozzá az őket megillető támogatásokhoz - fűzte hozzá Nagy István a közlemény szerint. 

A KAP 2021 utáni szabályairól szóló tárgyalások a költségvetési vitával párhuzamosan zajlanak Brüsszelben. A mezőgazdasági miniszterek várhatóan 2019 őszéig alakíthatják ki közös álláspontjukat az új KAP részletszabályairól - közölte az AM.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ