Cropped landscape
Vélemény
Bayer Zsolt: A nagy kormánybuktatás
2019-01-2106:12
Az elmúlt szombaton összellenzéki és szakszervezeti demonstráció zajlott az országban. Meghirdették az ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd, Kétfarkú Kutyák) és számos szakszervezet. Cél: az ország megbénítása, Orbán megbuktatása, egyéb apróságok. Lássuk a végeredményt!

A végső leltár összeállításánál a legnagyobb ellenzéki hírportál, az Index számaira fogok hivatkozni. Nézzük előbb Budapestet: „Nyolc, azaz nyolc ember van a Hősök terén”, írja a portál némi kétségbeeséssel, majd jelentősen javulnak a számok, ugyanis később már ezt olvashatjuk: „Megszámoltam: 540-en vannak a tüntetők.” Majd a végén: „Több menet egyesült a Clark Ádám téren, ezren lehetnek.”
 
A meglehetősen csekély részvételt látva az Index keresett egy demonstrálót, aki megmagyarázta a helyzetet: „A budapesti tüntetés csak a vidékieket támogatja” – így szólt a magyarázat. Akkor lássuk a vidéket, ahol előzetesen azt ígérték, „lezárják a hidakat és az utakat, megbénítják az országot”.
 
Az Index tudósításánál maradunk: Tatabányán „több százan tüntetnek” – ezt mindig nehéz értelmezni, hiszen a több száz a 200–900 közötti sáv. Legyünk nagyvonalúak, és mondjuk, hogy Tatabányán voltak 500-an. Szombathelyen 40 autó lassította a forgalmat, vegyünk autónként két embert, vagyis 80 fő. Szekszárdon 100 autó volt, tehát 200 fő. Veszprémben 50 autó, 100 fő. Győrben az Index szerint „pár tucat ember gyülekezik”, végül 40-50 autó lett, vegyük a magasabb számot, tehát 100 fő. Salgótarján 100 autó, 200 fő. Debrecenben 50 autó, 100 fő. Érden 50 autó, 100 fő. Sopronból az Index így tudósított: „Olvasónk szerint nagyjából százan lehetnek”, pedig korábban azt is írták, hogy még Bécsből is mennek Sopronba támogatni a megmozdulást. Nyíregyházán 60 autó, tehát 120 fő. Zalaegerszeg 50 autó, 100 fő. Miskolcon pedig „legalább ezren” gyűltek össze a főtéren. Végül Keszthelyről ír még az Index, számot nem mondanak, csak azt, hogy egy kilométer hosszú a forgalomlassító konvoj, azt bátran vehetjük 100 autónak, tehát 200 fő. Ha mindezt összeadjuk, háromezer embert kapunk.
 
Zöldi László (nem a Szentesi, hanem az ellenzéki) azt írta még december 21-én a Médianapló című blogjában, hogy „egy tüntetés hatékonyságát az dönti el, hogy a tiltakozók száma eléri-e a lakosság egy százalékát, a kétszázezres Debrecenben például kétezer embert”. Ezt elfogadhatjuk kiindulópontnak.
 
Nos, Miskolc lakossága a 2016-os adat szerint 157 639 fő. Ennek egy százaléka nagyjából 1570 fő. Azért hoztam éppen a miskolci példát, mert ott voltak a legtöbben, vagyis a lakosság nagyjából 0,6 százaléka. De a sok-sok szám helyett álljon itt pusztán ennyi: szombaton a minden létező ellenzéki erő, a civilek és a szakszervezetek által meghirdetett országos kormánybuktató demonstráción, ellenálláson, az ország megbénításán stb. mindösszesen négyezer ember vett részt. Legalábbis az Index adatai szerint.
 
De a Mércén olvashatunk még Pécsről, Békéscsabáról, Siófokról – mint írják, „hatvan helyen tartottak demonstrációt az országban” –, vagyis bátran szorozzuk meg az Index számát hárommal, és mondjuk ki: szombaton az egész országban 12 000, azaz tizenkétezer ember vett részt a kormánybuktatásban. Ezt értékelik úgy az ellenzéki nyilvánosságban, hogy „valami megváltozott”, „megmozdult az ország”, „Orbán már nem ura a helyzetnek” stb.
 
Egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha egy tízmilliós országban 12 ezer ember tüntet a kormány ellen, az eléggé távol áll a forradalomtól, és ezt talán még a kormány és a kormányfő is képes kezelni. Igaz, kifelejtettem egy lényeges elemet: az Index beszámol a Berlinben szervezett, a magyar kormány elleni tüntetésről is, ahol 31 fő volt jelen. Ez valóban árnyalja a helyzetet…

Bayer Zsolt
Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ