A kormányfő kíméletlenül feladta a leckét a sajtó szereptévesztésben szenvedő balliberális részének, amely hosszú ideje igyekszik átvenni az impotens ellenzéki pártoktól a politika formálásának feladatát.

A máskor oly harcias őrkutyák, kormánybuktató tényfeltárók és mindent leleplező kritikusok rá kellett hogy döbbenjenek, jobb, ha maradnak a kaptafánál.

Vagyis akkor tesznek jót az általuk képviselt ügynek, ha politizálás helyett inkább kíváncsiak, és olyasmit kérdeznek, amire jobban érdekli őket a megkérdezett válasza, mint a saját előregyártott vádjaik. A nemzetközi sajtótájékoztatón ugyanis az járt jól, aki a kormány döntéseiről, az embereket leginkább foglalkoztató ügyekben a miniszterelnök álláspontjáról, jövőbeni elképzeléseiről érdeklődött.

Ők világos, határozott, egyértelmű válaszokat kaptak a migráció, a gazdaság vagy az európai választási kampány témájában.

Akik viszont azzal kísérleteztek, hogy a szedett-vetett ellenzék unásig ismételgetett Orbán-fó­biás paneljeit olvassák a kormányfő fejére a korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról vagy a nyilvánosság elfoglalásáról, azok megtapasztalhatták, hogy Orbán Viktor minden tekintetben sokkal jobb politikus náluk.

A politikai vádakra ugyanis politikusként reagált, de mindvégig higgadtabb, elegánsabb, mondhatni emberibb volt, mint az inkvizítorok.

Sajnos az is kiderült a sokszereplős óriásinterjúból, hogy végletesen szétszakadozott nemcsak a magyar társadalom, hanem Európa egésze is. Mást gondolnak a világról és gondolataik kifejezésére teljesen más nyelvet használnak például a migrációt kívánatosnak tartók és az azt ellenzők. Mást értünk szabadság, demokrácia alatt, másképp viszonyulunk a hitünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz.

Mintha két párhuzamosan létező világban élnénk, amelyekben a megértés legcsekélyebb esélye sem kecsegtet a közeli jövőben. A miniszterelnök a kérdésekre válaszolva többször igyekezett tanúbizonyságot tenni arról, hogy ő legalább odafigyel ellenfelei szándékaira, de azt nem várhatják tőle, hogy a legfontosabb kérdésekben feladja komoly társadalmi támogatottságot maga mögött tudó céljait.

Ilyen például az, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország, és az európai parlamenti választások kampánya – középpontjában a migrációval – is arról szól, hogy az unió intézményeiben a bevándorlásellenes erők kerüljenek többségbe.

Minden döntés, minden kormányzati lépés ebben a szövegkörnyezetben értelmezhető. Aki ez ellen politizál, az bevándorláspárti. Sajnos ma már igaz ez a teljes magyar ellenzékre.

Apropó, ellenzék. Azt a tömény ostobaságot, rosszindulatú acsarkodást látva, amit a nyakunkba borítottak az egyre kisebb, ezért egyre agresszívabb pártok vezetői a sajtótájékoztató kapcsán is, nehéz higgadtan elemezni.

Nyilván kevés a magyarokat érdeklő mondanivalójuk, s ennek hiányát az Orbán Viktor elleni mérhetetlen gyűlölet felkorbácsolásával próbálják pótolni. Az pedig a cinizmus csimborasszója, hogy ugyanakkor őt vádolják a szegény menekültek elleni gyűlöletkeltéssel. Ebből is jól látszik, hogy a kormánypártok teljesen magukra maradtak hazánk jövőjének alakításában.

Az a társaság, amit kénytelenek vagyunk ellenzéknek tekinteni, csak önmagával van elfoglalva. Történjék bármi, csak az a néhány faék-egyszerűségű panel jön a szájukra, amelyekről elhitették magukkal, hogy alkalmas a kormány megbuktatására.

De ahogy ez a Kormányinfón is elhangzott, nem tiszte a nemzeti oldalon senkinek, hogy ebben az önsorsrontásban megakadályozza őket.

Gajdics Ottó
Magyar Idők