Qarabag, Shakhtyor Soligorsk, Zaglebie Lubin és Hajduk Split. A hazai erőnléti felkészülés után ebben a sorrendben játszik az ellenfeleivel majd a törökországi Belekben az Újpest.
Csak négy hetünk van. Formába kell lendülnünk, amilyen gyorsan csak lehet. Közben figyelni arra, hogy mindenki egészséges maradjon és kész legyen a bajnoki rajtra. Belekben a legfontosabb, hogy lesz négy meccsünk és ezeken a taktikára helyezzük a hangsúlyt
- mondtaNebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője.
A lila-fehérek első bajnokijukon február 2-án Debrecenben lépnek pályára.
Európában akarunk játszani. Tavaly azt mondtam, mikor kiestünk a Sevilla ellen, a célunk, hogy a következő évben ismét ellenük futballozzunk. Erre gondolunk a kezdetektől. Úgy vélem, jó úton járunk és jó pozícióban vagyunk, csupán két pontra a harmadik helytől
- mondta a vezetőedző.
A mester a keretben nem tervez változtatásokat. Bár 1-2 érkezőnek örülne, de a csapatát így is elég erősnek érzi a dobogó eléréséhez. Csak olyan futballistát szerződtetne, aki valódi erősítést jelent.