Cropped landscape
Sport
Nagy Lászlóval cél az olimpiai selejtező
2019-01-0819:04
19 játékossal utazik a magyar férfi kézilabda-válogatott a dán-német közösrendezésű világbajnokságra. A keretben ott lesz Nagy László is, aki bár korábban lemondta a válogatottságot, most újra szerephez juthat a nemzeti csapatban. 
7 nap alatt 5 mérkőzés vár a magyar válogatottra Dániában. A sorozatterhelés az edzőknek is komoly fejtörést okoz majd. A regenerációnak és a rotációnak kulcsszerepe lehet. Kezdésként Argentína, majd pihenőnap, és Angola vár a mieinkre.
Bízom benne, hogy azon a mérkőzésen meg tudjuk úgy forgatni a csapatot, hogy akik előtte sokat játszottak, azokat kimentsük és a következő feladatokra: a Katarra, az Egyiptomra esetleg frissebbek legyenek azok a nagyembereink, akik az első meccsen esetleg többet voltak pályán
- mondta Csoknyai István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
 
Bár korábban lemondta a válogatott szereplést, Nagy László ismét címeres mezt húz magára.
Remélhetőleg a tapasztalataimmal és a tudásommal majd tudok a csapaton segíteni, illetve tudunk egymásnak a munkáján segíteni és ez lesz a legfontosabb, hogy azt a célkitűzést teljesítsük
- bizakodott Nagy László.
 
A kitűzött cél a szövetség részéről az első hét közé jutás, amellyel olimpiai selejtezős jogot vívna ki magának a csapat. A mieink Argentína, Angola, Katar, Egyiptom és Svédország válogatottjával csapnak össze a D jelzésű ötösben.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ