Cropped landscape
Sport
Pannonia Open a vb jegyében
2019-01-0517:22
rövid pályás gyorskorcsolya
Junior rövid pályás gyorskorcsolyázóink a Pannonia Open elnevezésű viadallal készülnek a közelgő világbajnokságra. A Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett verseny egyben kvalifikáció az Európa Kupára is. 
A délelőtti programban a C-D korkategóriás junior lányok 2000 méteres váltóversenye hozta az egyik legizgalmasabb döntőt a Pannonia Open második napján. A kínai csapat kapta el legjobban a rajtot. A zöld sisakos magyar válogatott azonban szorosan követte, és az első váltásnál a vezetést is átvette. Ezután felváltva állt az élen a két együttes, de a legvégén a kínaiak értek be az első helyen. Az utánpótlás-válogatott edzője szerint a fiatal versenyzők számára minden megmérettetés jó tapasztalatot jelent.
Nagyon-nagyon jók ezek a versenyek ilyen szempontból, hogy annyi mindent meg lehet belőle tanulni a versenyzőnek és az edzőknek is. Gyakorlatilag az előzéseken keresztül a különböző taktikai megoldásokon, nagyon sok mindenre használható
- mondta stábunknak Szabó Krisztián, az utánpótlás rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője.
 
Fontos is a sok rutinszerzés, hiszen 3 hét múlva már az világbajnokságon kell bizonyítania a versenyzőknek.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ