Cropped landscape
Vélemény
Dizseri András: A Gyimesvölgye Férfikórus védelmében
2019-01-0212:25
Sokba kerül nekünk az a néhány szánkó. Gondolom, mi fizetjük a kis kiruccanásukat is. Valami visszakerült.” „Csavaros góbé észjárás. Egy-két vacak szánkót megér a tengernyi potyapénz.” „Ételt vigyetek. A szánkót nem lehet megenni.” „Még az érdekelne, hogy mennyiért adták el a lelküket?” „Még egy seggnyaló banda.” (Hozzászólások a Facebookon azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a Gyimesvölgye Férfikórus új szánkókat hozott az Országház elé.)
Ülök a gép előtt, és 2004. december ötödike után ismét szégyellem magam a külhoni magyarokkal szemben.
 
A fenti hozzászólások csak elenyésző részei annak a gyűlölködő kommentáradatnak, amelyet a Gyimesvölgye Férfikórus kapott az elmúlt napokban. Pusztán azért, mert nem üres kézzel érkeztek Magyarországra. Elkövették azt a „hibát”, hogy szánkókat hoztak a Parlament előtt megrongáltak helyére. A szokásos „rögtönítélő bíróság” ismét döntést hozott. Döntésük szent, aki pedig vitatkozik, az minimum kirekesztő, de inkább Orbán-bérenc.
 
Szégyellem magam, mert egyesek lelkében még mindig az irigység lakik, és szégyellem magam, mert a kórus vezetőjét, Antal Tibort a barátomnak tartom. Ősszel találkoztunk először. A Gyimesekbe mentem forgatni az ottani magyarok helyzetéről, életéről. Egy másik barátom hívta fel a figyelmemet, hogy ha arra járok, okvetlenül keressem fel a kórust, amelynek Tibi a vezetője. Annak idején ő játszotta a pásztorfiú szerepét Szörényi Levente híres rockoperájában, az Attila, Isten kardjában. Jelenleg a katolikus líceum ének-zene tanára, és nem is oly mellesleg kiváló népzenész. Két éve döntött úgy, hogy összeszervezi a Tatros völgyi nótakedvelő férfiakat egy – elsődlegesen katonadalokat éneklő – kórusba. Már az első alkalommal több mint hatvanan gyűltek össze. Azóta járják a tömbmagyarságot és a szórványban lakókat, és az egyik legszebb közös nyelv, a kultúra segítségével őrzik a magyarság lángját. Munkájuk színvonalát az is jelzi, hogy tavaly a Fölszállott a páva közönségdíját is megnyerték.
 
Az egész napos forgatás után kicsit késve érkeztem a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba. Az intézményben már az esti csend fogadott bennünket. Kicsit tanácstalanul néztünk körbe operatőr kollégámmal, hogy merre keressük a próbatermet. Az ott lakó Berszán Lajos atya sietett a segítségünkre és kísért föl minket, az intézmény legendás hírű „pap bácsija”, aki annak idején mondhatni lehetetlen körülmények között tudta létrehozni a líceumot, megteremtve a középiskolai oktatás lehetőségét a Tatros völgyében.
 
A teremből halk beszélgetés szűrődött ki, ami udvarias hallgatásra váltott, mikor beléptünk. Pár mondatban elmondtam, miről forgattunk, majd pár perc múlva megkérdeztem, hogy akkor felvehetjük-e őket éneklés közben. – Persze! Ha nem bánod, előtte beéneklünk, mondta Tibi. Amikor az addig csöndes társaság énekelni kezdett – nem túlzok –, beleremegtek az ablakok. Szemünk pedig, ahogy hallgattuk a XX. századi katonadalokat – szégyen, nem szégyen –, egyre jobban csillogott. Miután hazatértünk Magyarországra, Tibivel többször beszélgettünk telefonon. Először egy este, a forgatott anyaghoz kértem tőle olyan csángó népzenét, amelyen ő játszik. A telefonvonal túlsó végéből gépkocsi zaja hallatszott.
 
– Most sajnos nem tudok küldeni, de reggelig, ígérem, nézek neked. Csak épp a kórházba viszem szülni a feleségemet.
 
És hiába mondtam neki, hogy akkor tekintse tárgytalannak a kérésemet, másnapra ott volt az e-mail-fiókomban a kért zene. A második alkalommal egy fellépéssel kapcsolatban kerestem őket. Egy idő után felmerült a szállás kérdése. – Ne aggódj emiatt! – hangzott a válasz. – Ha úgy alakul, megalszunk mi egy tornateremben is.
 
Hát ők a Gyimesvölgye Férfikórus. Akik sokak gyűlöletének tárgyává lettek az elmúlt napokban. „A lelküket eladó banda, akiknek van képük néhány szánkóval beállítani, és még politizálni is merészelnek.” Utóbbival kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a gesztus messze van a politizálástól. Egyébként pedig miért ne politizálhatnának? Főleg, ha olyanoknak is szabad, akik legtöbbször csak rombolni tudnak. Ők, akik értéket teremtenek, miért nem tehetik meg?
 
És olvashatjuk az olyan álszent, ostoba vagy éppen tudatlanságból fakadó kérdéseket, hogy miért csak szánkót hoztak. Miért nem toronyórát lánccal? A Gyimesekből… Ahol sok helyen még mindig vaskályhával fűtenek az iskolákban is. Vajon meddig terjed az irigység és a gyűlölet határa? Amikor elolvastam az első kommenteket, némileg feldúlva felhívtam egy közös ismerősünket. Csak annyit mondott: tudod, ők azért írják ezeket, mert egész egyszerűen nem értik meg, hogy a székelyek és a csángók ilyenek. Adni akarunk nekik, mégis mindig mi kapunk többet.
 
Karácsony előtt, a Megváltó születésének napját várva a gyimesiek a havas, hideg tájban indulnak el a hajnali rorátékra, vagy betlehemezésre készülve várják az ünnepet. Mi pedig itt az anyaországban azon gondolkodunk, hogy vajon legalább a karácsony idejekor alábbhagy-e a hangulatszítók szívében a gyűlölet. Da pacem Domine! Adj békét, Uram!
 
A szerző az Echo TV műsorvezetője

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ