Cropped landscape
Sport
A védekezés mindenekelőtt
2018-12-3019:12
Január 10-én kezdődik a dán-német közös rendezésű kézilabda-világbajnokság. A magyar csapat január 2-án utazik Dániába, ahol két felkészülési mérkőzést játszik a házigazdával. Az óévben azonban még Budaörsön készült az együttes. 
A kijutást eldöntő Szlovénia elleni párharcban kőkemény védekezést láthattunk a válogatottól, Csoknyai István hasonló játékot szeretne látni a világbajnokságon is.
Én azt gondolom, hogy minden csapat erősségének a védekezésnek kell lennie, tehát ugyanúgy egy kemény védekezést szeretnénk, egy jó kapusteljesítményt. És hát arra törekszünk, hogy eggyel több gólt lőjünk, mint az ellenfél, tehát a támadás szekcióban is eredményesnek kell lenni
- mondta Csoknyai.
 
A sorsolást követően mindenki elégedett volt a csoportellenfelekkel. Svédországon kívül csupa olyan válogatottal játszanak majd a mieink, amelyek sosem győzték le Magyarországot.
Nem mondanám azt, hogy könnyű csoport, de kerülhettünk volna nehezebbe is. Azt gondolom, hogy az első meccs mindig a legfontosabb, arra nagyon oda kell figyelnünk. Hogyha azt meg tudjuk nyerni, azért az nagy lendületet tud adni majd a továbbiakban
- nyilatkozta Bánhidi Bence, a válogatott beállója.
 
A magyar csapat Argentína ellen kezdi meg a vb-t január 11-én. A dél-amerikaiakon kívül Angola, Katar, Egyiptom és Svédország vár majd Vladan Matics és Csoknyai István csapatára.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ