Cropped landscape
Sport
Pozitív a mérleg a vívóknál
2018-12-1821:15
törvívás
Összességében pozitív évet zárt a magyar vívó csapat 2018-ban. Csampa Zsolt, a hazai szövetség elnöke értékelt, aki már a jövő évi budapesti világbajnokságra is előretekintett. 
Férfi kardcsapatunk Európa-bajnok lett Újvidéken, majd a világbajnokságon egy bronzérem jött össze szintén a kardcsapatunktól. Az ősszel kezdődő Világkupa-szezon első állomásán azonban női tőr- és férfi párbajtőr-válogatottunk is bejutott az elődöntőbe, Márton Anna pedig kardban megnyerte az orléans-i versenyt. A vívószövetség elnöke összességében elégedett az idei eredményekkel.
Már mindenki abban gondolkodott, hogy egy hazai világbajnokságot fogunk rendezni, egy olimpiai kvalifikációt. Hisz, ha belegondolunk, akkor majdhogynem itt volt Rio. Szóval annyi röpke idő alatt eltelt ez az uszkve 3 év, - ha úgy nézzük -, hogy észre se vettük és már gyakorlatilag ráfordultunk megint egy tokiói olimpiára. Úgyhogy úgy gondolom, e tekintetben megelégedés lehet mindenféleképpen és pozitívan zártuk a mérleget
- értékelte az évet Csampa Zsolt, a Vívószövetség elnöke.
 
Jövőre az olimpia miatt is fontos állomás lesz a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi, budapesti világbajnokság is. Előtte azonban csütörtöktől szombatig a magyar országos bajnokságot rendezik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ