Cropped landscape
Sport
Hatalmas csatában győzött a Fehérvár
2018-12-1821:02
A végletekig kiélezett mérkőzésen 5-4-es győzelmet aratott a Fehérvár AV19 csapata az osztrák jégkorong ligában. Hannu Järvenpää együttese a tabella negyedik helyén álló Klagenfurtot verte meg. 
Remekül kezdett a kék mezes Fehérvár, a mérkőzés első harmadában végig nyomás alatt tudta tartani a Klagenfurtot. A negyedik percben Sarauer emberhátrányból, a kapust remekül kijátszva szerzett találatot. 5 perccel a harmad vége előtt pedig Kuralt járt sikerrel, 2-0-ra módosította az állást. A második harmad utolsó percében Kuralt újra sikerrel járt, így a Fehérvár 3-0-ás állással indulhatott neki a végjátéknak. Az utolsó húsz perc aztán nem várt izgalmakat hozott. Az ellenfél 3 perc alatt két gólt lőtt, majd 9 perccel a vége előtt ki is egyenlített. Ekkor megrázta magát a fehérvári együttes, először Erdély, majd Hári szerzett találatot. 21 másodperccel a vége előtt a klagenfurtiak feljöttek 1 gólra, de szerencsére többször nem tudták bevenni Carruth kapuját. A végeredmény 5-4 lett, ezzel a Fehérvár százszázalékos maradt a Klagenfurttal szemben az idei szezonban.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ