A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 20,5, a kukoricáé 5,4 százalékkal. A burgonya 37,2 százalékkal kerül többe, mint egy éve. A zöldségfélék ára 33,5 százalékkal emelkedett. Ezen belül a paradicsom 19,5, az uborka 36,7, a sárgarépa 36,9, a vöröshagyma 66,1, a karfiol 159,2, a fejes káposzta 69,1 százalékkal drágább, mint tavaly októberben. A gyümölcsök ára átlagosan 25,6 százalékkal csökkent a tavaly októberi szinthez viszonyítva.
Ezen belül az alma ára számottevően, 41,2 százalékkal, a szőlő ára pedig 17,9 százalékkal lett alacsonyabb. A virágok 7,7 százalékkal drágultak. Az élő állatok ára 2,6 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 5,5 százalékkal, a vágómarháé 16,2 százalékkal esett vissza, miközben a baromfié 1,2 százalékkal emelkedett.
Az állati termékek ára átlagosan 1,3 százalékkal mérséklődött, a tej felvásárlási ára 2,7, a tojásé 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly októberben.
MTI