Fürjes Balázs elmondta: a budapesti olimpia pályázatnak - annak ellenére, hogy végül visszavonták- számos pozitív hozadéka volt. Ilyen örökség az is, hogy megszületett egy egész budapesti városrész fejlesztési terve, emellett az a javaslat is az olimpia pályázat részeként született meg, hogy Budapesten létrehozzanak egy igazi atlétikai központot. Szerinte többek között ennek a tervnek köszönhetően nyerte el Budapest a világ egyik legtekintélyesebb, legnagyobb sportszövetségének a bizalmát.
Az esemény kapcsán elmondta: a világbajnokság közel 2 milliárd emberhez juthat el világszerte, ez pedig kiváló reklám Budapestnek és Magyarországnak.
Ez megfizethetetlen városmarketing, és azt bizonyítja hogy Budapest egy szép, izgalmas és biztonságos hely, ez pedig a jó hírünket viszi a világban
- fogalmazott.
Az államtitkár kiemelte: a kormány már nekilátott Csepel városrész közösségi közlekedésének rendbetételének, városrendezést fognak végezni az atlétikai központ környékén, valamint egy Duna parti sétány is ki fog épülni. Mint mondta: Budapest épül, csinosodik ennek az eseménynek a kapcsán is.
Fürjes Balázs szerint az esemény hatalmas reklámértékkel bír, közvetlen gazdasági haszna van, emellett a versenyre való felkészülés és maga a két hetes esemény félmillió vendégéjszakát fog jelenteni a budapesti turizmusnak. Hozzátette: számos munkahelyet fog teremteni a beruházás.
Jól esik a nemzetközi bizalom, a nemzetközi hírnév, de nekünk a magyar emberek a fontosak. Azért vágtunk ebbe bele, mert egyértelműen jó Budapestnek és Magyarországnak
- mondta ezzel kapcsolatban.
Hozzátette: a sportközpont az atlétikai vb után is kihasznált sportlétesítmény lesz, hiszen ezt használhatják az egyetemi sportolók, a magyar atléták és a szabadidő sportolók is.
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális