Szófia után Budapest lesz Európa sportfővárosa. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes Brüsszelben vette át az ezt tanúsító zászlót. Ez azt jelenti, hogy 2019-ben mindennap lesz valamilyen sportolási lehetőségük a budapestieknek. A szakmai hátteret a Testnevelési Egyetem biztosítja.
Az egyetem létesítményeivel önállóan is részt vesz Budapest város egészségügyi felméréseiben tesztrendszerekkel, nyitott kapuval, különböző sportági bemutatókkal, illetve értékeléssel, ahol visszakapják rögtön a fölmérések eredményeit az emberek
- nyilatkozta az Echo Tv-nek Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.
Mocsai Lajos hozzátette, hogy jelenleg a magyar emberek 71%-a inaktív, vagyis hetente egy óránál kevesebbet mozog, ezért is rendkívül fontos a jövő évi esemény, amelynek nagykövete Gyurta Dániel lesz.
Próbálom ezt az egészet átvinni az egész közvéleményen, illetve én - mint budapesti lakos - próbálok minél több eseményen részt venni, és azt gondolom, ez számomra egy nagyon-nagyon megtisztelő feladat
- mondat Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó.
A rendezvénysorozat január 1-jén egy korcsolyabulival indul a Műjégpályán, ahová a belépő kedvezményes lesz.