A budapesti harmadik kerület csapata fogadta a Mezőkövesdet. Az NB III-as klub a szünetig egészen jól tartotta magát, ekkor az állás 0-1 volt. A fehér mezes vendégek azonban a második játékrészben kinyitották a gólcsapot. Silye gólja után Drazics fantasztikus két perce következett: a 67. és a 69. percben is betalált a szerb támadó. A hazaiaknak megvolt az esélye szépíteni, Dombó Dávid azonban tizenegyest fogott, a borsodiak pedig mindezt megbüntették. A 17 éves Földi Botond duplázni tudott és beállította a 6-0-ás végeredményt.
Az osztálykülönbség azért kijön, és nem rögtön, hanem egy kis idő kell hozzá, úgyhogy valószínűleg ez volt az oka, hogy a második félidőben már fölényben voltunk
– mondta Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője.
A Mezőkövesd eddig erőn felül teljesít az NB I-ben és pontazonossággal a negyedik helyen áll a tabellán. Hétvégén a listavezető Ferencvároshoz látogatnak.