Az Olympiakosz férfi vízilabda csapata legutóbb 2002-ben nyert Európai Szuperkupát. Edzőként nem mással, mint a korábban a Fradiban játszó Kásás Zoltánnal. A legutóbbi 19 alkalommal a Bajnokok Ligája-győztes legyőzte a második számú kupasorozatból érkező ellenfelét. Kásás szerint, ha valamikor, akkor ez most változhat meg.
Én úgy érzem, hogy a Fradi egy kicsit esélyesebb, hiszen nagyon megerősödött közben, tehát éppen ez a találkozó lesz, ahol esetleg megszakadhat ez a sorozat, hogy a BL-győztes nyeri a szuperkupát
- nyilatkozta Kásás az Echo Televízió Jó Reggelt! című műsorában.
Az FTC esélyeit az is növeli, hogy a döntőt a tavalyi évhez idén is Magyarországon rendezik, így saját közönsége előtt szállhat csatába a zöld-fehér együttes. A Ferencváros-Olympiakosz szuperkupa döntőt ma este nyolc órától játsszák a Komjádi uszodában.